Menopauza

Homonyik Sándor


Zenei stílusPop/Rock
Homonyik Sándor

Homonyik Sándor (Nagyecsed, 1953. december 30. –) EMeRTon-díjas magyar énekes, gitáros.

Homonyik Sándor a beat-generáció fiatalabb nemzedékéből való. Zenei általános iskolába járt, ahol hegedülni tanult. 12–13 éves lehetett, amikor a rádióban meghallott a Beatles együttestől egy dalt. John Lennon énekelte a Rock and roll music című számot, majd később egy másikat, a Long Tall Sallyt, amit Paul McCartney énekelt. Teljesen elvarázsolta, és attól kezdve már nem is érdekelte más, csak az a zene, amit elektromos hangszereken játszottak, és ami olyan nagy hatással volt az emberekre. Később a gimnáziumban a jó tanulók közé tartozott, de a zenén kívül igazából csak az irodalom és az idegen nyelvek érdekelték. Hasonszőrű srácokkal csinált egy zenekart, és a hétvégi iskolai bulikon ők játszottak. Érettségi után nem sokkal bevonult katonának.

A katonaság után igazi változást az hozott az életébe, mikor meghívták a debreceni Golf együttesbe. A Magyar Televízió Pulzus címmel tehetségkutató versenyt rendezett, amin előkelő helyezést ért el a zenekarral. A Pulzus gálát Budapesten a Városligetben, egy cirkuszi sátorban rendezték meg. Ezt a sátrat nézte meg a Generál két szerzője, Miklós Tibor és Várkonyi Mátyás, akik meghívták a csapatot az azon a nyáron bemutatandó zenés darabjukba, a Sztárcsinálók című rockoperába.

1987-ben egy gitárvásárlás kapcsán találkozott Menyhárt Jánossal, aki a V’Moto-Rock együttes gitárosa volt. 1990-ben született az Álmodj királylány című dal, Menyhárt János zenéjével és Miklós Tibor dalszövegével. Homonyik Sándor Vikidál Gyulával együtt dolgozott egy zenés darabban, megkérdezte tőle, hogy énekelne-e vele egy duettet. A duettből nagylemez, a nagylemezből pedig az 1989-es év legnagyobb lemezsikere lett. Miklós Tibor remek szövegeket írt Menyhárt zenéihez (Ébredj nemzetem, Szeretet és gyűlölet, Nyissatok ajtót, Isten, hogyha létezel, Otthon várnak rád). Az Álmodj királylányt az év dalának, Homonyik Sándort pedig az év férfi énekesének választották. Menyhárt Jánossal és Vikidál Gyulával még két albumot készítettek közösen, az utolsót 1995-ben. Közben a szólólemezei is sikeresnek bizonyultak, és olyan slágerek születtek, mint a Légy hű örökre, Mosolyod börtönében, Kóborló szív, Sose búcsúzz el, vagy a Sírj. A szólólemezeken Miklós Tibor mellett Demjén Ferenc is írt pár dalszöveget.


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/H.Sandor.zenesz/
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek