Hungária Zenekar & Népi Együttes


HonlapNem ismert
Zenei stílusNépzene
Hungária Zenekar & Népi Együttes

A világhírű Hungária Zenekar és Népi Együttes munkássága több évtizedes hagyományokon alapul. Az együttest cigányzenészek alapították. Zenei kincsük a régi cigánydinasztiák hagyományaiban gyökerezik. A Hungária Népi Együttes tagjainak kivételes szakmai jártassága a különleges nevelési módszerből fakad, amely a természetes hajlam megőrzésén alapul, ez a tudás pedig a virtuozitás egyik lényeges előfeltétele.

A Hungária Zenekar sok különböző formációban lép fel. Az ötvenfős zenekart és a hat-nyolc szálkakamara-csoportot egyformán ünneplik vendégek a világ legtekintélyesebb színpadain. Jól ismert szólisták és táncegyüttesek kísérőiként szintén híresek. A repertoárjuk hihetetlenül széles tartománya sok műfajt magában foglal a klasszikus zenétől a folklór műfajig, a cigányzenétől az operáig. A Hungária Zenekar sikeres produkcióival körbeutazta a világot Európán, Nyugat- és Dél-Amerikán, Ausztrálián és Távol-Keleten keresztül, minden helyszínen a közönség elismerően üdvözölte teljesítményüket. Gyakran lépnek fel a Magyar Televízióban, és a rádióban, rengeteg felvételük van.
Ugyanilyen magas hírnevet szerzett a Hungária Néptánc Együttes. Ez a körülbelül hatvan tüzes fiatal táncosból álló csoport jelenlegi fennállása több évtized kemény munkájának köszönhető. Magyar néptánc produkcióikban emelkednek ki, de ugyanilyen sikerrel táncolnak operett műsorokban balettet, és modern táncokat. A táncosok magas professzionális tudása nagyrészt a gyakori tréningnek köszönhető, amit nagyon fiatalon, nyolc-tíz éves korban kezdenek el. Igazi szakértők, akik annak szentelték magukat, hogy a legmagasabb szintekre jussanak a műfajban.
Hungária Néptánc Együttes gyakran lép fel a Hungária Zenekarral, folklór és operett programokat mutatnak be együtt, műsoruk mindig látványos, a két formáció mára szinte egybeforrt, a közönség őket már szinte együttesen érti a Hungária Zenekar & Népi Együttes fogalma alatt.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek