Hypocrisy


Zenei stílusPop/Rock
Hypocrisy
A melodikus death metal egyik stílusalapítójaként legendává vált Hypocrisy hosszú szünet után tavaly egy bivalyerős és kompromisszummentes albummal kedveskedett rajongóinak, idén pedig a huszadik évébe lépő svéd formáció élőben is bemutatja remekművét a magyar közönségnek.

A Long Time, No Death... elnevezésű turné pesti állomásán természetesen régi klasszikusok is előkerülhetnek. A pályafutása során több death metal alapművet is alkotó zenekar nemrégiben a rajongókat is bevonta a koncertmenü összeállításába, így az sem kizárt, hogy korábban még nem játszott dalok is elhangzanak ezen az estén.

Az együttes nagyjából az 1996-os Abducted című lemezével lett igazán elismert társulat underground körökben. Ezen a korongon ért be igazán az a dallamos zenei világ, ami az agresszív metal határait kitágította, ugyanakkor más (gótikus, doomos) stílusjegyeket is sikerrel felhasznált. A csapat lelke Peter Tägtgren, aki a gitározás mellett nem csak változatos és durva énekhangjával színesíti a Hypocrisy zenéjét, de fő dalszerzőként és producerként ő határozza meg a zenekar arculatát is. A több más projektben is érdekelt Tägtgren producerként is igen közismert és népszerű: több, hasonló irányvonalon mozgó (főleg) skandináv zenekar felvételének megszületésénél is bábáskodott már, s nem egy metal alapmű került ki kezei közül az évek során. A zenekar oszlopos tagja továbbá Mikael Hedlund basszusgitáros, aki csaknem a kezdetektől szolgáltatja a ritmust, illetve újabban az Immortal dobosa, a rendkívül tehetséges Horgh névre hallgató úriember is állandó tagként van jelen, az élő megszólalás dúsítására pedig újabban a Children of Bodomos Alexi Laiho vendéggitározik a koncerteken.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek