Izaki Masahiro


Zenei stílusKlasszikus
Izaki Masahiro

Japán karmester, 1960-ban született Fukuokában. Énekelni, zongorázni és vezényelni a Fukuoka Oktató Egyetemen tanult (1979-84), Yasunaga professzor irányításával. Egyetemi évei alatt elnyerte a Művelődési Minisztérium ösztöndíját és hallgatója lett a Bécsi Zeneakadémián Karl Österreicher, Yuji Yuasa, valamint Günter Theuring professzoroknak. Vezetésükkel vezénylést, zeneszerzést és karvezetést tanult (1981-82). A Fukuoka Egyetemen megszerzett diplomája után felvételt nyert a Tókiói Nemzetközi Szépművészeti Egyetem mesterkurzusára, ahol Masahisa Endo professzor tanítványaként folytatta karmesteri tanulmányait (1984-1987). 1988-90-ig a Tókiói Gakugei Egyetem hallgatója, másoddiplomás zeneszerzés és karmester szakon, professzora Eichi Ito. 1995-ben első helyezést ért el a Magyar Televízió VIII. Nemzetközi Karmesterversenyén. Magyarországon szinte az összes jelentős zenekart vezényelte már úgy Budapesten, mint vidéken. Dolgozott a Magyar Állami Operaházban és a Budapesti Operett Színházban. Hazájában olyan híres zenekarokkal dolgozik együtt, mint a Japán Filharmonikusok Szimfonikus Zenekara, az Új Japán Filharmonikus Zenekar, a Tókiói Filharmonikus Zenekar, 1995 óta vezető karmestere a Japán Filharmóniai Társaság Kórusának. Vezető karmestere ill. zeneigazgatója különböző városi zenekaroknak. 1998-2001-ig a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar vezető karmestere és művészeti vezetője. Fellépett már Amerikában, Koreában, Szlovéniában, Németországban, Svájcban, Ausztriában, Spanyolországban, Szlovákiában. Repertoárjában egyaránt megtalálhatók a barokk, a bécsi klasszikus és romantikus, az orosz és a magyar komponisták művei.


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/masahiro.izaki.56
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek