Jambalaya


Zenei stílusJazz/Blues
Jambalaya

A zenekar tagjai:

Nemes Zoltán - zongora, ének
Jász András - szaxofon, fuvola
Szücs Krisztián - trombita, szárnykürt
Mezőfi István - dobok
Varga László - basszusgitár

2005. áprilisában indult útjára a zenekar egy elsöprő lendületű ötlet hatására. A Jambalaya tagok olyan válogatott profi zenészekből verbuválódtak, akik nem csak a New Orleans-i muzsika megszállott szerelmesei, de remek barátok is egyben. Az alakulás óta számos sikeres állomáson vannak túl.

2006. áprilisában egy éves születésnapjukat első lemezük bemutatójával ünnepelték, az album címe ’I Just Wanted to Say’. A debütáló anyag - mely elsősorban a New Orleans-i zenét, mint önálló zenei műfajt hivatott bemutatni - ténylegesen elindította a csapat sikersorozatát külföldön és idehaza egyaránt.

2007. áprilisában a Gundel Művészeti Alapítvány jelöltjei és amellett a XIX. Gronau Jazz Fesztivál fellépői voltak. Még szintén ebben az évben a csapat rákerült a nagy múltú Paksi Gasztronómiai Jazz Blues és Rock Fesztivál Jubileumi Válogatás Kiadványára is.

2008-ban a Merlin Színházban került sor egy fergeteges elő koncertfelvételre. A felvételekből készült CD-n és DVD-n egyaránt megjelentetett új album címe ’Wonder What Can Happen’ lett. Újabb európai koncert turné után (Németország, Belgium, Hollandia) 2009. őszére elkészült a zenekar harmadik, ezúttal magyar albuma ’Végállomás, vagy utazás’ címmel, e lemez bemutató koncertjével érkezik hozzánk a Jambalaya, sok blues-sal, jazz-zel, new orleansi hangulattal, humorral és vidámsággal.
https://www.facebook.com/jambalayamusic?ref=ts&fref=ts

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Te miért szereted a Balatont?

Te miért szereted a Balatont?

A Best of Balaton, a 2021 óta futó ajánlósorozat idén is útra kelt, hogy megmutassa a tó környékének legizgalmasabb helyeit, eseményeit, arcait...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Ahol Neked is szól egy dal: exkluzív koncertek a Szegedi Szabadtérin!

Magyarország kedvenc nyári színházi fesztiválja, a 94 éves Szegedi Szabadtéri Játékok kulturális élmények sokaságát nyújtja minden nyáron! Bár a Dóm téri nagyszínpad grandiózus operett- és musical előadásai, az Újszegedi Szabadtéri Színpad szórakoztató vendégjátékai minden színházrajongó számára tartogatnak...

ELMARAD: Annie Lennox szelleme is velünk lesz: EURYTHMICS – Dave Stewart feat. Vanessa Amorossi az Arénában

Dave Stewart, a Eurythmics társalapítója és zenei mozgatórugója nyári turnéja keretén belül – eredetileg 38 nap alatt 19 koncert szerepelt a tervben – 2025. július 29-én a Papp László Budapest Arénában lépett volna fel, de a budapesti – és még pár – állomást kivették a turnéból. (Nem kaptunk magyarázatot, miért.)

A Szigeten idén fellépő Michael Kiwanuka zenéjét többen ismerik, mint az előadót magát

Van az a pillanat, amikor elindul a Hatalmas kis hazugságok* főcíme – és az első hangokkal együtt már meg is borzongtál... A „Cold Little Heart” lassan építkező, melankolikus, ugyanakkor felemelő dallama ott van rengeteg ember fülében – és sokan közülük sosem tudták, ki is az előadó. Nos, a válasz: Michael Kiwanuka, aki...

Nem volt felhőszakadás az Alanis Morissette-koncert napján // Budapest Park, 25.07.27.

A kanadai származású, ámde magyar gyökerekkel is rendelkező Alanis Morissette hétfő esti Parkos buliján bebizonyította, hogy a 51 évesen is ugyanolyan energiákkal rendelkezik, mint 1995-ös debütálásakor. Ráadásul a mai napig megmaradt egyszerű „embernek” a „sztárok” sűrűjében.
Új koncertek