Menopauza

Jean Michel Jarre


Zenei stílusDance / Club / DJ
Jean Michel Jarre
Jean Michel Jarre a popzene történetének egyik legkreatívabb alkotó zenész-egyénisége. A kilencvenes évek közepéig több, mint 75 millió lemeze kelt el világszerte. Alkotásainak stílusát és zeneművészeti jelentőségét tekintve nehéz besorolni. A közismert zeneszerző, Maurice Jarre fia. Ötévesen kezdett el zongorázni, de klasszikus zenei tanulmányait hamar abbahagyta és a jazz felé fordult. Még tinédzser volt, amikor megalakította a Mystère IV nevű rockbandát, majd 68-ban Pierre Schaeffer tanítványa lett. Tanulmányait a párizsi konzervatóriumban végezte, 1969 óta a párizsi Music-Research művészeti csoport tagja. 1971-ben jelent meg első kislemeze a La Cage, ezt egy év múlva követte a Deserted Palace című alkotás. Ezek a kezdeti, útkereső próbálkozások nem arattak sikert. 1975-ig főleg film és színházi zenéket komponált, illetve dalokat írt Françoise Hardy számára. Egy évre rá jelent meg az Oxygène, mely az akkor már ismert film és színházi zeneszerzőt a szupersztárok közé emelte. Az Oxygène példa nélkül álló nemzetközi sikert ért el, zenei szerkezetével és hangszerelési formáival valóságos zenei forradalmat indított el a popzene történetében. A korongról két szám is felkerült az angol toplistáktra. 1978-ban jött a folytatás; az Equinoxe, amely szintén hatalmas sikert aratott. Ekkor kezdte el szabadtéri koncertjeinek sorozatát, melyek a mai napig egyedülálló showműsorok is egyben.

1979-ben a francia forradalom évfordulóján, a párizsi Concorde téren koncertezett, ami egyben hatalmas technikai újítás is volt, hiszen addíg soha nem hangosítottak be ekkora területet: szinte egész Párizs élvezhette a koncertet. Hatalmas videokivetítőket helyeztek el a város több száz pontján, lézersugarak háromdimenziós effekteket és animációkat rajzoltak, az éji égboltot tűzijáték világította be. Mindezt az általa komponált zenére koreografálták meg. Jarre - a koncert nagyságát és látogatottságát tekintve - Elvis Presley, a Beatles és a Rolling Stones után bekerült a Guiness rekordok könyvébe. Ő az első európai popművész, aki koncertet adott Kínában 1981-ben, a Magnetic Fields című lemez bemutatóturnéjaként. 1983-ban a Victoires de la Musique festiválon övé lett "Az év show-ja" és "Az év legjobb albuma" elnevezésű díj. 1986-ban, 1989-ben és 1991-ben New age kategóriában Grammy díjat kapott. A Francia Becsületrend lovagi címét 1995-ben kapta meg.

1990. július 14-én Jarre és ötven zenésztársa, Párizsban, a Défense városrészben, egy gigantikus méretű, piramis alakú színpadon adott koncertet, amelyen - a beszámolók szerint - több, mint kétmillió ember gyűlt össze, a Grande Arche és a Diadalív között. Ugyanebben az évben jelent meg az En Attendant Cousteau című koncertlemeze, amit a legendás természetvédő és tengerbiológus, Jacques-Yves Cousteau kapitány tiszteletére írt. 1995-ben Jarre a francia kulturális minisztérium és az UNESCO felkérésére, a párizsi Eiffel-torony előtt adott koncertet. Magyarországon 1993-ban a Népstadionban (ma Puskás Ferenc Stadion) lépett fel először, a Chronologie című albumát mutatva be, majd 1997-ben is járt nálunk, az Oxygene 7-13 című albummal, az akkori BS-ben. Legutóbb pedig 2008. november 12-én, a Papp László Sportarénában mutatta be (telt ház előtt) Oxygene című albumát, megjelenésének 30. évfordulóján.

Lemezei között található egy rendkívül érdekes ritkaság: 1983-ban kinyomtak egy korongot Music For Supermarkets címmel, de csupán egyetlen példány készült belőle. Mint ilyen esetben az történni szokott, a lemez aukción kelt el 10 000 dollárért.

1997-ben megjelent Oxygene 7-13 című lemezén az első albuma (Oxygene - 1976) zenei témáit dolgozta fel újra, de immár új zenei dimenziót és évszázadot vetítve előre. Az ezt követő lemezei már kevésbbé népszerűek, de elmélyült és kifinomult zenei anyagot tartalmaznak. Érdekességük, hogy a zenei téma kifejtése helyett, inkább a téma "kerülgetése", körüljárása válik a legjellemzőbb vonássá. A Heti Válasz 2007. karácsonyi számának adott interjújában elárulta, hogy 2008-ban újra eljött Magyarországra koncertezni az újrakevert Oxygene album anyagával, majd 2009 május 4-én a debreceni Főnix Csarnokban kezdte világ körüli turnéját.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek