Joe Cocker


Zenei stílusPop/Rock
Joe Cocker
Joe Cocker (Sheffield, 1944. május 20.) angol blues- és rock-énekes.

Életpályája kezdetén szegény munkásgyerek volt: lakatosként, gázszerelőként, benzinkutasként dolgozott. Ekkoriban Ray Charles volt a kedvence. Első együttesében, a Cavaliersben Vance Arnold művésznéven próbálkozott. Amikor 1968-ban felfedezte a Procol Harum együttes menedzsere, első lemezén olyan nagyságokkal együtt szerepelt, mint Jimmy Page és John Paul Jones, akik később a Led Zeppelin együttessel lettek világhírűek. Részt vett a Woodstocki fesztiválon és a Beatles együttes A Little Help from My Friends című dalának 7 perces változatával világszerte ismertté vált. Bár ezután szinte évenként jelentkezett egy-egy nagylemezzel, az 1970-es években nem tudta megismételni korábbi sikereit - ivott és kábítószert fogyasztott. Csak 1983-ban „jött fel" ismét, mégpedig az Egy tiszt és egy úriember című film betétdalával (Up Where We Belong), amelyet Jennifer Warnesszal együtt adott elő. Ezután Ray Charles klasszikus, Unchain My Heart című dalával aratott sikert. 1986-ban ismét filmdal következett: a bluesos hangvételű You Can Leave Your Hat On a 9 és fél hét című filmben, melyben Kim Basinger „vetkőzőszáma" alatt hallható. Az 1990-es években ismét újítani tudott - igaz, mások (például John Lennon, Paul McCartney vagy a U2) slágereit adta elő.
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek