Menopauza

John Nemeth


Zenei stílusJazz/Blues
John Nemeth

A magyar származású édesapától származó John Németh olyan tradicionális blues énekes, akinek stílusában a legnagyobb elődök, így B.B. King, Ray Charles vagy Junior Parker örökségét ismerhetjük fel. Meredeken ívelő karrierje során John eljutott az Egyesült Államok és Kanada legnagyobb fesztiváljaira, többek között Robert Cray, Keb Mo’ és Earl Thomas előtt fellépve. Elismerő díjak egész sorát gyűjtötte be, köztük a műfaj Grammy-jének számító Blues Music Awards legjobb debütáló előadónak járó elismerését 2007-ben, vagy a 2010-es Living Blues Award legkiválóbb blues énekesének járó díját. Idén pedig tovább szaporodhat John elismeréseinek száma, hiszen a Blues Music Awards-ra öt kategóriában is jelölték – többek között a legjobb harmonikás és a legjobb soul blues énekes díjra.

Az Idahóban felnőtt 30 éves zenész fiatal korában templomi kórusokban kezdte az éneklést. Debütáló albuma még 2007-ben jelent meg Magich Touch címen, s a kritikusok szerint dalai felfrissítve idézik meg a hagyományos Rythm & Blues és soul műfajokat. E tekintetben John Németh nevét bátran említhetjük egy lapon James Hunterrel, Eli ’Paperboy” Reeddel vagy Sharon Jones-szal.




Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/johnnemethblues
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek