John Williams


HonlapNem ismert
Zenei stílusKlasszikus
John Williams

Az egyik legnépszerűbb hollywoodi zeneszerző 1932-ben Long Islanden született egy színészházaspár gyermekeként, és Los Angelesben tanult zenét. 1951-ben három évig a légierőnél szolgált, majd leszerelve New Yorkba utazott, ahol a Juliard zeneiskolában fejlesztette tovább tudását zongora szakon. Hogy megélhetését biztosítsa, ezalatt session-zenészként és bárzongoristaként egyaránt dolgozott.      Hamarosan visszament Los Angelesbe, ahol zongoristaként ismert zeneszerzők (többek közt: Jerry Goldsmith, Elmer Bernstein) mellett dolgozott filmzenéken. A '60-as években tv-sorozatok ("Wagon Train", "Gilligan's Island", "Bachelor Father") muzsikáinak komponálása során fejlesztette tovább stílusát, akkoriban még Johnny Williams néven. Munkásságát a szakma már ekkor elismerte, hiszen ezen munkáiért két Emmy-díjat is kapott.


     Első Oscar-díját 1971-ben a "Hegedűs a háztetőn" ("Fiddler on the Roof") adaptálásáért nyerte, és innentől kezdődött ragyogóan fényes karrierje. 1974-ben találkozott korunk egyik legsokoldalúbb rendezőjével, Steven Spielberggel és ekkor indul közös sikersztorijuk is, a "Sugarlandi hajtóvadászat"-tal ("The Sugarland Express"). Kettejük második közös munkája a Cápa ("Jaws"), amely hatalmas kasszasiker lett, és emellett John Williams számára meghozta a második Oscar-díjat is. Ennek idegborzoló minimalista főtémájával bebizonyította, hogy a rettegéshez kevés pusztán a véres látvány, ha azt nem kíséri hatásos score. A rendezővel közös munkásságát olyan filmek fémjelzik a továbbiakban, mint az "Indiana Jones"-trilógia, az "E.T.", a "Harmadik típusú találkozások" ("Close Encounters of the Third Kind"), a "Schindler listája" ("Schindler's List"), a "Jurassic Park" és az "A.I. - Mesterséges intelligencia". Nevéhez fűződik a "Superman" halhatatlan zenéje, valamint a filmzenetörténelem legismertebb darabja, a "Star Wars" score-ja.

 
     Az elmúlt 30 évben mintegy 80 film zenéjét szerezte, 42 alkalommal jelölték Oscar-díjra, és 5 alkalommal meg is kapta a jelentős elismerést.

1994: Schindler listája

1983: E.T. a földönkívül

1978: Star Wars

1976: Cápa

1972: Hegedűs a háztetőn

 

Emellett 17 Grammy, valamint számos arany és platinalemez tulajdonosa. Zeneszerzőként ő jegyzi az 1984-es, az 1988-as és az 1996-os nyári olimpiák hivatalos indulóját. 1980 és 1993 között a Bostoni Filharmonikusok karmestere volt, és több alkalommal vezényelte az Oscar-díj átadás ceremóniáját. Munkásságát egyéb zenekari művek is fémjelzik: szimfónia, több fuvola-, hegedű-, cselló-, kürt-, tuba-, és fagott versenyek, többek között a világhírű csellista, Yo-Yo-Ma társaságában.

 
     Az elmúlt évtizedekben olyan társulatoknál volt vendégkarmester, mint a londoni, vagy a Los Angeles-i szimfonikusok. 2000-ben a National Association of Theater Owners a "Maestro of the Year" címet adományozta John Williamsnek, és mindezeken kívül hazájában 14 állam egyetemén avatták díszdoktorrá.


     John Williams szerzeményein generációk nőttek fel, és rengeteg, később ismertté váló komponista példaképe volt, és lesz is az újabb tehetségeknek. Évről évre jelölik díjakra, amelyeket szinte már csak amiatt nem kap meg, mert a korábban elnyertektől úgysem bírná hová rakni.

Forrás: http://www.filmzene.net/read.php?u=williams.html

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek