Juan Diego Flórez


Zenei stílusKlasszikus
Juan Diego Flórez
Jelenleg a komolyzenei világ legkeresettebb és legelfoglaltabb fiatal művésze 1973-ban született Peruban. Zenei tanulmányait szülővárosában, Limában kezdte a Nemzeti Konzervatóriumban, majd Philadelphia-ban a Curtis Intézetben tökéletesítette ének technikáját. Első operai bemutatkozására 1996-ban az olaszországi Pesaro-ban a Rossini Opera Fesztiválon került sor, ahol kifejező hangjával, bámulatra méltó virtuozitásával egy éjszaka megalapozta sikerét a közönség előtt.

Még ebben az évben bemutatkozhatott a Scala színpadán is 23 éves korában. Ez meghozta számára a világsikert és azóta megállás nélkül ünneplik a világ legnagyobb koncertpódiumain és operaházaiban, beleértve olyanokat, mint a MET, a Covent Garden, a bécsi Staatsoper, valamit Párizs, München, Berlin, Barcelona, Madrid, Chicago, Los Angeles operaházai, Japán koncerttermei, a Salzburgi Fesztivál.

Olyan kiemelkedő karmesterekkel dolgozott már, mint Claudio Abbado, Riccardo Chailly, Myung-Whun Chung, Gustavo Dudamel, Sir John Eliot Gardiner, Daniele Gatti, James Levine, Jesus López-Cobos, Riccardo Muti, Marcello Viotti.

Florez napjaink legkiemelkedőbb bel canto tenorja, aki már elénekelte Rossini összes operájának vezető tenor szerepét (A szevillai borbély, Hamupipőke, Olasz nő Algirban, Semiramide, Otello, Ory grófja, Reims-i utazás, Brushino úr), Donizetti művek tenor főszerepeit (Don Pasquale, A szerelmi bájital, Az ezred lánya, Stuart Maria), Bellini operák tenor szerepeit (Az alvajáró, A puritánok), de ezek mellett énekelte Verdi (Rigoletto, Falstaff), Puccini (Gianni Schicchi), Gluck (Armide), Mozart (Mitridate) tenor szerepeit is.
A fiatal énekes Milánóban 2007-ben egy 75 éves hagyományt is „megdöntött". Donizetti „Az ezred lánya" című operájában lépett fel, amikor a híres „Ah! Mes amis" kezdetű, kilenc magas „C"-s áriával olyan kirobbanó sikert aratott, hogy ismétlésre ragadtatta magát a közönség örömére és az igazgatóság legnagyobb megdöbbenésére. A dolog különlegessége, hogy Saljapin óta egyetlen énekes, még Pavarotti sem ismételhette meg mégoly sikeres áriáját a Scalában, ellenkező esetben örökre kitilthatják az Operaházból. A kockázatot vállalva Juan Diego Florez a ráadásban is elvarázsolta a közönséget és a Scala vezetőit is. Ezt a bravúrját 2008-ban a Metropolitan Operában is megismételte.

Juan Diego Florez nem csak operaszínpadokon arat óriási sikereket, gyakran lép fel dalénekesként zongorakísérettel, valamint koncertművészként is. Egyik kedvenc műve Rossini Stabat Mater-e.

Hazájában számos díjjal jutalmazták a nem mindennapi tenoristát, 2004-től pedig Peruban bélyegeken is szerepel. Mindezek mellett 2009-ben az 52. Grammy Díjátadón jelölték a legjobb klasszikus zene - egyéni előadói - kategóriában is, a Bel Canto Spectacular c. lemezéért.

2001 óta Florez a Decca lemezkiadó művésze és tucatnyi szóló- és operaalbumot - CD-t és DVD-t - jelentetett meg. A világ egyik legjobb tenorjának szinte minden hónapra jut legalább négy fellépés, naptára 2015-ig szinte teljesen betelt, így a véletlennek köszönhetően - két spanyolországi fellépés között - 2010. december 7-én a Budapesten ad koncertet, ahol a 20 éves jubileumát ünneplő Failoni Kamarazenekar kíséri.

Hazájában számos díjjal jutalmazták a nem mindennapi tenoristát, 2004-től pedig Peruban bélyegeken is szerepel. Számos elismeréssel díjazták művészetét, megkapta a németországi ECHO díjat, valamint Cannes-ban zenei Klasszikus Díjat. Kimagasló elismerésben részesült két komplett CD albuma is (Bellini „Az alvajáró" - Cecilia Bartolival; valamint Gluck „Orpheus és Euridice" - Ainoha Garmendia partnereként). Mindezek mellett 2009-ben az 52. Grammy Díjátadón jelölték a legjobb klasszikus zene - egyéni előadói - kategóriában is, a Bel Canto Spectacular c. lemezéért.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek