Juhász Márton Quartet


Zenei stílusJazz/Blues
Juhász Márton Quartet
Közreműködik:
  • Sergio Wagner - trombita, szárnykürt
  • Szymon Mika - gitár
  • Danny Ziemann - nagybőgő
  • Juhász Márton - dob

A formáció zenészei a legelső bázeli Focusyear programon találkoztak 2017-ben. Az egy évig tartó mesterkurzus után – amire a világ összes pontjáról kilenc zenészt választ ki az oktatói gárda – a nemzetközileg is elismert, Berklee-n végzett magyar dobos, Juhász Márton lemezt is készített saját szerzeményeiből, melyhez a program hét másik ösztöndíjasát kérte fel. A Discovery címmel 2019-ben napvilágot látott albumnak úgy a kritikai, mint a közönség részéről érkező visszhangja kedvező volt. A kritikák kiemelték a lemez izgalmas intellektuális aspektusát és erős ötleteit, ízléses hangszerelését és a lírikustól a misztikusig terjedő hangulati skáláját. „Szavak nélküli ének, valódi szabadságérzettel” – írta róla az All About Jazz kritikusa. A lemezen hallható muzsikusok közül Juhász Márton néggyel kvartettet alakított, akik között ott találjuk a zenekarvezető-komponistaként is nagyra becsült lengyel gitárművészt, Szymon Mikát, az argentin trombitást, Sergio Wagnert, és a New York-i bőgőst, Danny Ziemannt.


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/martonjuhaszmusic
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek