Káip Róbert


HonlapNem ismert
Zenei stílusKlasszikus
Káip Róbert

Zenei tanulmányait a Budapesti X. kerületi Zeneiskolában kezdte 1984-ben, zongora tanszakon. 1989-től tanult harsonázni. Középfokú tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában végezte, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerzett harsonaművészi és -tanári diplomát 2000-ben, tanára Hőna Gusztáv volt.

1997 óta a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának első harsonása. Alapító tagja a Danubia Szimfonikus Zenekarnak.
Közreműködött az osztrák-magyar Pro Brass együttesben, akikkel több CD-felvételt is készített.

1996-ban és 1999-ben a Balog-Zilcz Harsonaalapítvány által rendezett harsona-versenyen l. díjat nyert. Később, 2004-ben ugyanezen a versenyen zsűritagnak kérték fel. Több magyar kortárszenei alkotás bemutatása fűződik a nevéhez, egyénileg illetve különféle együttesek tagjaként is.

Állandó kisegítője a japán Orchestra Ensemble Kanazawa zenekarnak. Az Ewald Rézfúvós Kvintettel 10 nemzetközi rézfúvós kamarazenei versenyen vett részt, például Kínában, Koreában, az Egyesült Államokban, Németországban, Franciaországban, stb.

Eredményei: 4 első, 4 második, 1 harmadik, valamint 1 különdíj.
2000-ben a Magyar Szerzői és Jogvédő Iroda Artisjus díjjal jutalmazta munkájukat.
2002-ben a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma az Ewald Rézfúvós Kvintett tagjaként Liszt Ferenc díjjal tüntette ki.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek