Kapócs Zsóka


Zenei stílusEgyéb zene
Kapócs Zsóka

A Dallos Ida Általános Iskola elvégzése után a Veres Pálné Gimnáziumban folytatta középiskolai tanulmányait. Ezután 2 évig Gór Nagy Mária Szinitanodájában tanulta meg a színészetet. Innen Földessy Margit Színjáték- és Drámastúdiója következett; közben két évig az International Business School-ban tökéletesítette angoltudását.

Gyerekként dzsesszbalettozott, steppelt és modern táncokat táncolt. Az első modelliskolába 1994-ben iratkozott be, ekkor még mint pályakezdő vállalt fotózásokat ismertebb cégeknek. Az 1998-as évben a Miss Universe Hungary szépségversenyen a döntőbe jutott[forrás?], ezt követően pedig három versenyen is hazavihette a legszebbnek járó díjat, 2001-ben a Miss World Hungary győzteseként képviselte Magyarországot a Miss World választáson. A fotózások, a modellkedés és a televízió után a színészet iránt kezdett érdeklődni, így a 2004-es év nagy fordulatot jelentett számára, jelentkezett a Színművészeti Egyetemre. A tanulás után ismét a televíziózással próbálkozott, Frei Tamás és csapata kiválasztotta egy mindennap jelentkező magazinműsorba, ami azóta sem indult el. A nagy várakozásban az RTL Klub behívta egy válogatásra, így került a Szombat esti láz műsorába, amit a rádiózás váltott fel a Danubius Rádióban, a Reggeli Csiliben. Azért került a rádióhoz, mert megjegyzést tett a homoszexuálisokra, így Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója elküldte a csatornától.

Első lemeze Karády dalok címmel 2009. októberében jelent meg.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek