Menopauza

Katie Melua


Zenei stílusPop/Rock
Katie Melua

Katie Melua 1984-ben a volt Szovjetunió területén, Grúziában született, 8 éves volt mikor családja Észak- Írországba, Belfastba költözött, majd 1997-ben Londonban telepedtek le. 16 éves volt, mikor felvételt nyert az egyik legnevesebb brit művészeti iskolába, a Brit School of Performing Arts and Technology-ra, itt ismerte meg és tűnt fel a tehetsége Mike Batt zeneszerző, producernek, aki ezek után kiadójához, a Dramatico Entertainmenthez szerződtette a fiatal lányt. Katie ‘Call Off The Search’ c. debütalbuma 2003. szeptemberében jelent meg, pont akkor amikor Katie befejezte a tanulmányait.

A ‘Call Off The Search’ Angliában 2004. januárjában a listák legelejére került, 1. helyen szerepelt a lemezeladási listán és összesen 3,6 millió példányban talált gazdára világszerte. 2005. augusztusában kapta meg brit állampolgárságát Katie és családja, egy hónappal második nagylemeze, a ‘Piece By Piece’ megjelenése után. A brit listán azonnal az 1. helyen nyitott a korong, további öt országban a listák elejére került és több mint 3,5 millió darab kelt el belőle, a BillBoard Európai összesítő listáján több mint 60 hete szerepelve!

2004-ben és 2005-ben Katie Melua Anglia legnagyobb lemezeladását felmutató női előadójának számított. 2006 egy újabb sikeres év volt a 22 éves lány számára. Számos elismerést gyűjtött be: az Echo Awardson ő lett a legjobb nemzetközi női előadó, két Brit Award-ra jelölték, 150 ezer ember előtt játszott az európai koncertsorozata során, majd egy holland tulipánfajtát neveztek el róla. Végigturnézta az USA-t, részt vett a Silverstone Grand Prix-n, elindított egy gyermekvédelmi kampányt ‘Írd újra a jövődet’ címmel, megdöntötte a világ legmélyebb pontján adott koncert rekordját, ahol a tengerszint alatt 303 méterrel adott koncertet egy olajfúró cég megkeresése nyomán, év végén pedig a World Music AWardon különdíjban részesült, a Legsikeresebb Brit Előadónak Járó Díjat vihette haza.


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/katiemeluamusic
 
Képtár
  • Katie Melua kép 28255
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek