Kecskés Mónika


HonlapNem ismert
Zenei stílusKlasszikus
Kecskés Mónika

Kecskés Mónika orgonaművész-tanári, zeneelmélet-tanári és egyházzenész diplomáit kitüntetéssel 1996-ban nyerte el a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Jelenleg a csembaló tanszak IV. évfolyamán tanul.

A Zeneakadémia doktori iskolájának növendékeként doktori munkáját 2002-ben summa cum laude minősítéssel védte meg.

Tanulmányokat folytatott a londoni Királyi Zeneakadémián (Royal College) Nicholas Danby és David Titterington vezetésével, valamint a bécsi Zeneművészeti Egyetemen Michaele Radulescu-nál. Részt vett többek között Luigi Ferdinando Tagliavini, Olivier Latry, Harald Vogel, Jacques van Oortmerssen mesterkurzusain.

Számos nemzetközi orgonaverseny díjnyertese. A Szekszárdi Buxtehude-Bach Nemzetközi Orgonaverseny, valamint az 1999. évi Liszt Ferenc Nemzetközi Orgonaverseny döntőjébe jutott. 1998-ban a Győri Nemzetközi Orgonaverseny győztese, valamint az 1999-es 5. Nemzetközi Lotharingiai Orgonaverseny első helyezettje.

1995-ben Köztársasági Ösztöndíjban részesült. 2001-ben elnyerte a Magyar Kulturális Örökség Minisztériuma által kiírt Fischer Annie-ösztöndíj teljes összegét.

Európa számos országában (Hollandia, Luxemburg, Németország, Románia, Szlovénia stb.) koncertezett.

1997-ben egyházi ének tárgyat tanított a zsámbéki Apor Vilmos Tanárképző Főiskolán, 1999-2002-ig a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola egyházzene tanszakának orgona és népének tanára volt. A Kórusiskola az egyházzenei képzést az általa írt kerettanterv alapján valósította meg.

Emellett 1996-tól folyamatosan tanít zeneelméletet, basso-continuo játékot és orgonát a Szent István Király Zeneiskola Zeneművészeti Szakközépiskolában.

17 éves kora óta kántorizál. 1995-től a budapesti Római Katolikus Egyetemi Lelkészségen, és a zugligeti Szent Család plébániatemplomban teljesített orgonista szolgálatot, valamint a Magyar Szentek Templomában vezette a plébánia szkóláját. 2002 októbere óta a Pesti ferences Templom orgonistája és egyházzenei igazgatója.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek