Menopauza

Késmárky Marika


HonlapNem ismert
Zenei stílusEgyéb zene
Késmárky Marika

Marika hatéves korától zongorázni tanult, és énekleckéket vett. Budapesten járt iskolába, a fővárosban érettségizett. 1963-ban kezdett el hivatásszerűen énekelni. A következő évben csatlakozott az Express együtteshez. 1965-ben Belgiumba utazott, majd Luxembourgba szerződtették. Tehetségére az NSZK-ban is felfigyeltek: előbb az Electrola, majd a Phillips cég szerződtette. Itthoni pályafutása csúcspontja az 1969-es Táncdalfesztivál volt, melyet Bágya András–S. Nagy István Egy fiú a házból című szerzeményének előadásával nyert meg. Ezt követően az NSZK-ba költözött, ahol az SWF tehetségkutató versenyén fedezték fel igazán. 1972-ben a Meine Liebe will ich dir geben című dallal részt vett azon a versenyen, melyen az NSZK versenydalát választották ki a soron következő Eurovíziós Dalfesztiválra. Az 1979-es Eurovíziós Dalversenyen Dschinghis Khan zenekar tagjaként szerepelt. (A hattagú csapatban még egy magyar előadó, Mándoki László is helyet kapott.) A Jeruzsálemben megtartott fesztiválon az új zenekar negyedik helyezést ért el, mindemellett az ő daluk lett a mezőny egyetlen igazi világslágere. A sikernek köszönhetően a zenekar együtt maradt, s éveken át a német könnyűzene egyik legnépszerűbb képviselőjének számított. Vendégszerepelt a Szovjetunióban és a Távol-Keleten is. 

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek