Kiss Márton Balázs


Zenei stílusKlasszikus
Kiss Márton Balázs

1992. augusztus 21-én, Szombathelyen született. 6 éves korában kezdett zongorázni. Két évvel később Németh Csabáné növendékeként folytatta tanulmányait.

2001-ben és 2003-ban az ausztriai „Prima La Musica” zenei versenyen zongorakísérőként kiemelt első díjat szerzett, és egyidejűleg elnyerte a „Bösendorfer” cég által a legjobb zongoristának felajánlott különdíjat is.

2003 márciusában a Budapesten megrendezett „Mozart” Tehetségkutató Zongoraverseny első helyezettje lett, valamint a legjobb vidéki versenyzőnek járó különdíjat is neki ítélték. A verseny után felléphetett a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, Miskolcon a Bartók+Mozart fesztiválon, majd a szombathelyi Márton-napi ünnepségeken.

2003 októbere óta a grazi Zeneművészeti Egyetem hallgatója, első professzora Ludmilla Satz.

2004-ben a csehországi Brno-ban megrendezett „Mozart” Nemzetközi Zongoraversenyen 3. helyezést ért el. A székesfehérvári „Alba Regia” Országos Kamaraversenyen ifj. Gyenge Tiborral arany fokozatot nyertek, és 2004 augusztusában a kőszegi Lajtha László Zenei Fesztiválon közösen adtak hangversenyt.

2005 márciusában a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar kíséretével Mendelssohn: d-moll zongoraversenyét játszotta, áprilisban pedig egy Mozart zongoraverseny szólistájaként a világhírű Nikolaus Harnoncourt irányítása mellett a bécsi UNO City kongresszusi termében, 2000 néző előtt játszhatott.

2006 februárjában a Soproni Szimfonikusokkal játszott egy újabb Mozart zongoraversenyt. Májusban döntőbe jutott a bukaresti Nemzetközi Zongoraversenyen.

2007 nyarán egy müncheni nemzetközi zongoraversenyen nyert 3. helyezést és neki ítélték a közönség valamint az ifjúsági zsűri különdíját. Fellépett a szombathelyi zenekarral, novemberben a csehországi Usti nad Labenben 40. alkalommal megrendezett Nemzetközi Zongoraversenyen ért el 1. helyezést, és különdíjat is kapott Liszt: 13. magyar rapszódiájának előadásáért.

2008 tavaszán a „Helikoni Ünnepségek” zenei versenyén nyert arany minősítést. Olaszországban a Citta di Gorizia nemzetközi zongoraversenyen 3. helyezést ért el.

2009 januárjában elnyerte a szombathelyi Rotary Club „Kiss Sándor” Művészeti díját, majd az Új Európa Alapítvány támogatottjaként részt vett a weimari „2. Liszt Ferenc Nemzetközi Ifjúsági zongoraversenyen”. Június végén Udinében vett részt egy nemzetközi zenei versenyen, ahol közel kétszáz részvevő között ért el 2. helyezést. Részt vett a Magyar Kultúra Városa Díjátadó Ünnepségen, és képviselte Vas megyét a bécsi Collegium Hungaricumban.

2010 júniusában sikeresen felvételizett a grazi Zeneművészeti Egyetem zongoraművész-képző szakára. Professzorai Milena Csernyavszka, Szokolay Balázs és Ayami Ikeba. Érettségi vizsgát tett kiváló eredménnyel a szombathelyi Bolyai János Gimnáziumban, elnyerte a Bolyai János Emlékérmet is. Egyidejűleg felvételt nyer az ELTE kommunikáció és médiatudomány szakára. Jótékonysági koncertet szervezett a szombathelyi Markusovszky Kórház javára, ahol Liszt: A-dúr zongoraversenyét adta elő.

2011 januárjában tagja volt a Yamaha ösztöndíjverseny 6 fős döntőjének Bécsben. Májusban az ausztriai Ruppersthalban egy valószínűleg Liszt által is használt muzeális Pleyel zongorán koncertezett, majd St. Pöltenben játszotta Haydn: D-dúr zongoraversenyét. Júniusban Sopronban, Bükön és Budapesten mutatta be Liszt művekből összeállított válogatását.

2012 márciusában a Savaria Szimfonikus Zenekarral játszotta Grieg: a-moll zongoraversenyét. Novemberben átvehette a Forum Hungaricum ösztöndíját.

2013 februárjában Gershwin Rhapsody in Blue című művét adja elő a Savaria Szimfonikus zenekar farsangi hangversenyén, majd a hónap végén a dániai Aarhusban vesz részt egy meghívásos nemzetközi zongoraversenyen. Májusban Beethoven c-moll zongoraversenyét játszotta Ausztriában. Júniusban a kamaratársával alapított Grazi Egyetemista Kamarazenekarral lépett fel.

2014 februárjában Vásáry Tamás vezénylete mellett 2 hetes beugrással játszotta Beethoven: III. zongoraversenyét Szombathelyen és Olaszországban. Márciusban szerezte meg első diplomáját, kitüntetéssel. Szeptemberben az olaszországi LeXGiornate fesztiválon lépett fel, mint a nyitó- és a záróhangverseny szólistája, Marco Feruglio és Andrea Oddone vezénylete alatt Ravel: G-Dúr zongoraversenyét, és Gershwin: Kék rapszódiáját adta elő. A fesztiválon olyan neves művészek léptek fel, mint Shlomo Mintz és Ivo Pogorelich.

2015 októberében a Besztercebányán rendezett „Forum per tasti” zongoraversenyen a döntőbe jutott. Novemberben Vas megyei Ifjúsági Prima díjat kapott.

2016 februárjában Csajkovszkij: b-moll zongoraversenyét játszotta Mark Stringer vezényletével Nagykanizsán, majd Szombathelyen. Elindította a „Zene mindenkinek” koncertsorozatot, melynek segítségével Magyarország összes településére el szeretné juttatni a komolyzenét. Felvételt nyert a párizsi Schola Cantorumba, ahol Maurizio Moretti osztályában tanul tovább.

Augusztusban 2. díjat nyert a bécsi Rosario Marciano Zongoraversenyen, melyre több mint 20 országból érkeztek résztvevők. Szeptemberben elnyerte az Új Európa Alapítvány „10 éve jubileum arca” címet.

2017 februárjában befejezte mestertanulmányait a grazi Zeneművészeti Egyetemen. Meghívásokat kapott többek között a következő városokból: Palermo, Tempio Pausania, Tübingen, Párizs. Decemberben Spanyolországban debütált.

2018 júniusában tanári diplomát szerzett, nyáron a Bad Ischlben megrendezett Lehár Fesztivál korrepetítora.

 

2018 október 23-án a Vas Megyei Közgyűlés kultúrális tevékenységéért a Berzsenyi Dániel-díjat adományozta neki.

A felsoroltak mellett rendszeres közreműködik különböző, jelentős részben karitatív célú, kulturális rendezvényeken bel- és külföldön egyaránt.


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/martonkisspiano/
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek