Kohán István


HonlapNem ismert
Zenei stílusKlasszikus
Kohán István

Kohán István 1990-ben született Budapesten. Édesapja klarinétművész. 2003-ban nyert felvételt a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola előkészítő tagozatára, ahol Kraszna László volt a tanára. Konzervatórumi évei alatt folyamatosan részt vett hazai és nemzetközi versenyeken, amelyeken kiváló eredményeket ér el (2007: Országos klarinétverseny I. díj, 2008: Giuseppe Tassis Nemzetközi klarinétverseny II. díj).
2008-től a Liszt Ferenc Zeneakadémiára hallgatója, Szatmári Zsolt növendéke. Töretlen sikerrel játszik nemzetközi versenyeken, csak néhány példa az utóbbi két évből:  2008-ban Freiburg és Carlino (Olaszország) után Újvidék következett, 2009 augusztusában Porto. 2010-ben Krsko (Szlovénia) 2009-ben a Selmer hangszergyártó cég magyarországi művésze lett.
 

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


A Szigeten idén fellépő Michael Kiwanuka zenéjét többen ismerik, mint az előadót magát

A Szigeten idén fellépő Michael Kiwanuka zenéjét...

Van az a pillanat, amikor elindul a Hatalmas kis hazugságok* főcíme – és az első hangokkal együtt már meg is borzongtál... A „Cold Little...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Ahol Neked is szól egy dal: exkluzív koncertek a Szegedi Szabadtérin!

Magyarország kedvenc nyári színházi fesztiválja, a 94 éves Szegedi Szabadtéri Játékok kulturális élmények sokaságát nyújtja minden nyáron! Bár a Dóm téri nagyszínpad grandiózus operett- és musical előadásai, az Újszegedi Szabadtéri Színpad szórakoztató vendégjátékai minden színházrajongó számára tartogatnak...

ELMARAD: Annie Lennox szelleme is velünk lesz: EURYTHMICS – Dave Stewart feat. Vanessa Amorossi az Arénában

Dave Stewart, a Eurythmics társalapítója és zenei mozgatórugója nyári turnéja keretén belül – eredetileg 38 nap alatt 19 koncert szerepelt a tervben – 2025. július 29-én a Papp László Budapest Arénában lépett volna fel, de a budapesti – és még pár – állomást kivették a turnéból. (Nem kaptunk magyarázatot, miért.)

Mamma Mia buli a Lupán

A Mamma Mia életérzés lengi át délutántól a Lupát július 26-án, a Strandok Éjszakáján, ahol már reggel 9-től értékes ajándékokat kutathatunk a Beach és a LupaWake területén.

Ha azok a falak mesélni tudnának.... – kiteljesedett a doku az LA-i pop-rock kultúra ikonikus bázisáról

Az „If These Walls Could Rock” egy 2021-es, 20 perces zenés dokumentumfilm volt a legendás Sunset Marquis hotelről, amely az elmúlt 60 évben a rock‐ és popvilág fontos alkotóinak nyaralóhelyévé és „alkotói közösségévé” vált. A film – meglehetősen szűk időtartamban – azt kutatta, miért olyan különleges ez az...
Új koncertek