Kökény Tamás


Zenei stílusKlasszikus
Kökény Tamás
„Odaállok és megmutatom a világnak!”–Kökény Tamás
Kökény Tamás 1999-ben született, Budapesten. 3 éves korában kezdett el hegedülni, 4 évesen kapta meg első saját hangszerét. 6 éves korában a Józsefvárosi Zeneiskolában kezdett tanulni, később pedig a Weiner Leo Zeneiskolában. 13 évesen a hegedű után egy másik hangszerre, a nagybőgőre tért át. Jelenleg a Bartók Béla Konzervatórium tanulója. 2015 nyarán Svájcba, Verbierbe utazott, a Verbier Zenei Fesztiválra, ahol világhírű művészekkel, köztük Yuri Bashmet brácsaművésszel, Alondra De La Parra karmesternővel és Daniel Harding karmesterrel is együtt zenélhetett.Tamása Virtuózok első és második szériájába is jelentkezett. Első alkalommal nem jutott el a televíziós adásig, a második évadban ezzel szemben nem csak korcsoport győztes, de a műsor első számú virtuózalett. A Virtuózok valójában Tamás első versenye zenei pályáján.12 hangszeren játszik, többek között cimbalmon, hegedűn és nagybőgőn. A vonós hangszerek közelebb állnak a szívéhez, és ezen a pályán is szeretne maradni.2017-ben a Virtuózok Tehetségkutatóban való győzelmének köszönhetően alkalma adódottbemutatni tehetségét a New York-i Carnegie Hall-ban, ahol koncertje nagy sikertaratott.Tomi nagy álma, hogy Berlinben a Filharmonikusokkal játszhasson.

Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/tamaskokenymusician/
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


A Magyar Mennydörgő hazatér: Szentendrére jön a Harry Potter™: A Kiállítás produkció

A Magyar Mennydörgő hazatér: Szentendrére jön a...

A világ egyik legsikeresebb és legátfogóbb vándorkiállítása már több mint 4 millió látogatót bűvölt meg (sic!) – most pedig Magyarországra...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

ELMARAD: Annie Lennox szelleme is velünk lesz: EURYTHMICS – Dave Stewart feat. Vanessa Amorossi az Arénában

Dave Stewart, a Eurythmics társalapítója és zenei mozgatórugója nyári turnéja keretén belül – eredetileg 38 nap alatt 19 koncert szerepelt a tervben – 2025. július 29-én a Papp László Budapest Arénában lépett volna fel, de a budapesti – és még pár – állomást kivették a turnéból. (Nem kaptunk magyarázatot, miért.)

Arénakoncertet ad a zenekar, amely egy képregényhősről kapta a nevét

Miután lezúzták a Hellfest, a Rock am Ring és a Rock im Park színpadait, a Lorna Shore zenekar most egy európai headliner turné hírével rukkoltak elő.

Budapestre érkezik zenekarával Alice Cooper lánya

November 11-én a Beasto Blanco intenzív, színházi erejű show-val érkezik az Analog Music Hallba. A zenekar frontvonalában Chuck Garric és Calico Cooper – Alice Cooper és Sheryl Goddard lánya – áll, két előadó, akik együtt teremtik meg a banda látványos, teátrális és súlyos hangzásvilágát.

Ilyen egy józan EXTÁZIS

Három év csend és újratervezés után bongor visszatért – és ezúttal nem bújik semmilyen szerep mögé. Az EXTÁZIS a rapper eddigi legőszintébb, legsebezhetőbb anyaga: egy konceptalbum, ahol a rap, a színház és a pszichoterápia határai elmosódnak.
Új koncertek