Korda György


HonlapNem ismert
Zenei stílusPop/Rock

Közelgő Korda György koncertek

Korda György - Balázs Klári SKYBAR VIP jegyek

Korda György - Balázs Klári SKYBAR VIP jegyek

Papp László Budapest Sportaréna December 19. (20:00)
Korda György

Korda György (született: Klein György, Budapest, 1939. január 4.) EMeRTon-díjas magyar énekes. Több mint öt évtizedes pályafutással a háta mögött a magyar tánczene egyik legismertebb előadóművésze, emellett mint televíziós pókerközvetítő is sikeres, amivel nemcsak saját, hanem a játék népszerűségét is növelte. Balázs Klári énekesnő férje.

A Dob utcában született, vegyipari technikumot végzett. Szülei elváltak, a nagyszülők és nagynénik nevelték. Érettségi után jelentkezett a Színház és Filmművészeti Főiskolára, a Várkonyi Zoltán által vezetett bizottság előtt, a harmadik rosta vizsgáig jutott. Dolgozott a Kábelgyárban, katona Békéscsabán volt. Vécsey Ernő tanítványaként először 1958-ban lépett színpadra, első sikerét a Szeretni kell című dallal aratta. Még katonai szolgálata előtt házasodott össze Kovács Ibolya operettszínésznővel, de a házasság „érdemi része” rövid ideig, papíron viszont több mint húsz évig tartott.

A hatvanas évek elején az ország egyik legnépszerűbb énekese volt. A beat térhódítása a „hagyományos” táncdalstílusnak nem kedvezett, ő mégis azok közé tartozott, akik meg tudtak maradni a pályán. Népszerűsége megtartásában, növelésében sokat jelentettek a televízió és a rádió által is közvetített táncdal- és egyéb fesztiválok, versenyek. Egy lánya van, aki 1980-ban született.

A nyolcvanas évek elején ismerkedett meg a vokálénekes Balázs Klárival, akit rövidesen feleségül is vett. Kölcsönös inspirációjuk művészetük kiteljesedését, Korda esetében megújulását is jelentette. Néhány hónapos turnékkal közel tíz évet töltöttek el Észak-Amerikában és Ausztráliában.

Kártyaszenvedélyéhez legendák fűződnek, a Sport TV-n pókermérkőzéseket közvetít sportriportertől szokatlan átéléssel.

2002-ben Záray Márta - Vámosi János Kulturális, Művészeti és Emlékezeti Alapítvány Díjat kapott. 2003-ban nagy sikert aratott Herendi Gábor filmjében, a Magyar vándorban. 2007 novemberében jelent meg A Korda sztori címmel életrajzi kötete, melynek szerzője felesége. Szintén 2007-ben Artisjus Zenei Életműdíjat kapott. 2009-ben egy póker játékost alakított Sas Tamás, Szinglik éjszakája című filmjében.


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/kordaek/
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Divatbemutatók és világsztár DJ-k várják a közönséget a B My Lake-en

Divatbemutatók és világsztár DJ-k várják a...

Hat önálló divatbemutatóval, feltörekvő magyar tervezőkkel és a techno nemzetközi élvonalával tér vissza július 16. és 18. között a B My...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

A Nagy Pogó Para, avagy miért tetszik leigénytelenezni a fiatalokat?

Nagyjából minden június végén kitör a Facebook-oldalunkon a Nagy Pogó Para. Nem azért, mert bármi történik. Ugyanaz történik, mint tavaly, tavalyelőtt és azelőtt is: felteszünk egy videót a Bohemian Betyars koncertjéről, amelyen fiatalok pogóznak. A videó alatt pedig megjelennek azok az emberek, akik életükben nem jártak a...

Nem a nosztalgiából él a Duran Duran

Na, akkor elmegyünk Dura Duran koncertre, eldalolgatunk másfél-két órán keresztül, azt' kész, semmi extra... Egy kis Rio, egy kis Hungry Like the Wolf, majd mindenki elégedetten hazamegy azzal, hogy látott egy számára fontos zenekart a múltból. Aztán a zenekar csípőből felülírta az egészet, és kiderült, hogy ez a megközelítés ...
Új koncertek