Korlátok közt


Korlátok közt
Korlátok Közt bemutatkozó
A korlátok Közt zenekar2 tagja Rónai Dániel (Dob) és Pap Attila (Basszusgitár, Vokál),
már 2004-től 2006-ig zenéltek együtt, bár csak pár apróbb fellépést tudtak összehozni.
2008-ban ismerték meg Köles Tamást (Ének, Gitár) és így lett teljes a Korlátok Közt zenekar.
2008 decemberében el készűlt a saját próbatermük, melyben rögtön össze is hoztak 8 saját dalt.
2009-ben már bele is kezdtek a koncertlehetőségek intézésébe, kisebb, nagyobb sikerrel,
majd télen előrukkoltak egy új ötlettel, albumot akartak,
és hát az a 8 szám se bizonyúlt túl soknak, így 2010-re már 14 saját dalt tudtak magukénak,
de az album nem haladt, túl  drága volt a stúdió. 2010-ben maguk mögött tudtak már
egy 10 koncertes taveszi túrnét, és számtalan nyári koncertet. A zenekar a Korlátok Közt névre,
elég viccesen talált rá. Egy fesztiválon léptek fel és a plakátra kellett egy név,
másfél óra telefonos vitatkozás után, hogy mégis mi legyen a név,
Köles Tamás így szólt a telefonba: Itt állunk a sineknél a Korlátok Közt!
Pap Attila egyből rá is rabólt az ötletre és mind egyet értettek.
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek