Kormorán Memory Band


Zenei stílusNépzene
Kormorán Memory Band

A 2005. meghatározó év volt a magyar folk-rock történetében: a KORMORÁN egykori alapítója, a hegedűs Gál Péter, a zenekar korábbi frontembere, Margit József és a zenekar gitárosa Jenei Szilveszter úgy döntött, a továbbiakban ismét együtt dolgozik. Ők hárman több mint tizenöt esztendőn keresztül egyengették a Kárpát-medence népzenei hagyományaira épült, feszes gitárzenével megtűzdelt, semmi máshoz nem hasonlítható folk-rock zenét játszó együttes pályáját. Nem csak énekesként és hangszeres előadóként, de zeneszerzőként és szövegíróként is meghatározó szerepük volt az Európa-szerte ismert, és elismert "Kormorán-hangzás" kialakításában.

Másfél évtizedes munkásságukat félszáz album - köztük nem egy aranylemez, abban az időben, amikor ez az elismerés komoly eladott példányszámot takart -, félezer koncert fémjelzi Hollandiától Portugálián át a moszkvai VIT-ig. Felvételeik nem csak Magyarországon jelentek meg, Hollandiában önálló koncertlemezt készítettek (Live in Holland 1985), az Opus kiadónál angol nyelvű lemezzel képviselték a magyar könnyűzenét (Cross Talks 1987).

Aztán jónéhány év külön utakon, önmaguk keresésének igényével. Gál Péter visszavonul, civil hivatásának él. Margit József tanít, és tanul, a rockzene klasszikusait és az ír népzenét tanulmányozva. Jenei Szilveszter komponál. Friderika az első, aki nemzetközi sikerre viszi dalát (1994 - 24. Euroviziós Dalfesztivál Dublin, 1996 - Sopoti Dalfesztivál). Elismert producer, zenei rendező, hangszerelő. Az 1956-ról szóló első rockopera zeneszerzője.

  A három tapasztalt zenész több száz dal komponistája, több mint 200 album, köztük arany- és platinalemezek viselik kézjegyeiket.

  Ez a múlt. A jelen erre a múltra épül. A munka pedig a jövőnek is szól.

 

 

 

 

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek