Kővári Péter


Zenei stílusKlasszikus
Kővári Péter

Kővári Péter orgonaművész

Kővári Péter 7 évesen kezdett zongorázni majd 14 évesen felvételt nyert a székesfehérvári Hermann László Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola orgona szakára, emellett a Kodály Zoltán Ének-Zenei Gimnázium tanulója volt.

2001 óta a Bécsi Zeneművészeti Egyetem hallgatója. 2005-től tagja a világhírű, Grammy-díjjal is kitüntetett Arnold Schoenberg Kórusnak. A kórus tagjaként lehetősége volt olyan világhírű karmesterekkel együtt dolgozni, mint Nikolaus Harnoncourt, Claudio Abbado, Pierre Boulez, Fischer Ádám, Jean-Christophe Spinosi, Berrnard Haitink illetve Erwin Ortner.

2008 júniusában master diplomát szerzett egyházzene szakon, vezénylés és magánének karon, 2010 júniusában pedig orgonaművész szakon. Tanárai, Prof. Erwin Ortner, Jordi Casals (vezénylés), Prof. Peter Planyavsky (orgona) és Prof. Margit Klaushofer (magánének) kiemelkedő tehetségnek tartották. 2009 márciusától zenetudományi doktori disszertációján dolgozik, ebben az évben megkapta a Bécsi Zeneművészeti Egyetem ösztöndíját, 2010-ben pedig a Tokyo Alapítvány fiatal tehetséges művészeknek szóló ösztöndíjával tüntette ki. 2010 januárjában Henry Purcell: Dido és Aenes c. operájából a Spirit szerepével debütált kontratenorként a bécsi Musikvereinban Nikolaus Harnoncourt vezényletével.

Számos koncertet ad itthon és külföldön mint hangszeres szólista, kamarazenész és continuo-játékos. Koncertorgonistaként meghívást kapott több országba, többek között Németországba, Lengyelországba és Szlovéniába.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek