Menopauza

Krúbi


HonlapNem ismert
Zenei stílusHip-Hop / Rap
Krúbi

Krúbi (Pomáz, 1994 –) Fonogram-díjas magyar rapper, zeneszerző.

Karrierjét 2017-ben kezdte. Első dala a PestiEst, amit megjelenése óta már több, mint 1 millióan tekintettek meg a YouTube videómegosztó portálon. Zenéje szövegéről elmondható, hogy általában naturalisztikus, de mindeközben sokatmondó. Azonban a kormányt már-már keményen bíráló, az aktuálpolitikát felhasználó szövegei is jelentek meg. Krúbi többek között énekelt már Orbán Viktorról, Gyurcsány Ferencről vagy Schmuck Andorról. Zenéinek többségére Killakikitt, Gege, a Sör És Fű, Eminem, Kendrick Lamar, Danny Brown, a The Dillinger Escape Plan, Between The Buried And Me, valamint az Alice In Chains együttes, mind nagy hatással vannak.

Krúbi első albuma a Nehézlábérzés címet viseli, ami 2018. május 18-án jelent meg az Universal Music Kft. Hungary kiadásában. Ez az album a nagy hírnevet hozó, eddig megjelent összes dalt tartalmazza. Az album hatalmas jelképévé vált a Nehézlábérzés dalból elhíresült banán, amit bizonyos fellépések során néha magával is visz.

Második albuma a 2019. február 18-án, szintén a Universal Music Kft. Hungary által kiadott Zárolás Feloldva (EP).

Középiskolai tanulmányait a Békásmegyeri Veres Péter Gimnáziumban végezte 2005 és 2013 között.


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/azigazikrubi/
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek