Likó Marcell


HonlapNem ismert
Zenei stílusPop/Rock

Közelgő Likó Marcell koncertek

Likó Marcell /Vad Fruttik/ szólóest az AlterPlacc klubban

Likó Marcell /Vad Fruttik/ szólóest az AlterPlacc klubban

Kós Károly Művelődési Ház és Könyvtár September 26. (20:00)
Likó Marcell

Likó Marcell (Várpalota, 1979. január 6. –) magyar zenész.

Édesapja magyar, míg édesanyja lengyel származású.

A gyermek Marci visszahúzódó volt, nem járt zeneoktatásra, helyette inkább számítástechnika szakkörre, mert ott egyedül lehetett. Később az egyik ihletforrása a Jézus Krisztus Szupersztár c. rockopera volt. A Faller Jenő Szakközépiskolában tanult, itt alakult meg az első zenekara is, amiben Nirvana feldolgozásokat játszottak. Előtte Marcell az iskolai énekkarban énekelt. Ebből a zenekarból lépett ki a Vad Fruttik elődjéért.

Élete első felét meghatározta iszákos apja és összetört anyja, sérelmeit dalszövegekben és versekben adta ki. Főiskolás éveit csak „tripként”, drogos utazásként említi. Művészetére a tudatmódosító szerek is befolyással voltak, de többszöri rosszullét után leállt ezzel az életmóddal.

Marcell a zenélés és a Vad Fruttik mellett rengeteget olvas, a Petőfi Rádióban könyvbemutató műsort is vezetett, Veszprémben pedig egy könyvesboltban is dolgozott, ebbe a boltba a mai napig visszajár szabadidejében dolgozni.

Egyik legjobb barátja és pótapja a József Attila-díjas író és költő, Géczi János. Az irodalmárral egy egyetemi előadás kapcsán ismerkedett meg, az énekes tőle kért segítséget a dalszövegeihez, majd 2015-ben a boltok polcára került A bunkerrajzoló c. kötet, melyet Marci életéről írtak ketten.

Vad Fruttik

A Vad Fruttik zenekart 1996-ban alapították Várpalotán. 1999-ben megnyertek egy tehetségkutatót, amivel egy lemezszerződés is járt, ezt a lemezt azonban nem sikerült rögzíteniük, így a banda feloszlott.

2006-ban megint megnyertek egy pályázatot és rögzíthettek három dalt. Ezek közül az egyiket - a Szerelmes dalt - elkezdték játszani a rádiók is. Ősszel a Mama Records gondozásában megjelent az első nagylemezük Rózsikámnak digitálisan címmel. Elkészítették az első klipjüket is a Nekem senkim sincsen dalukhoz. A lemez felkerült több zenei csatorna slágerlistájára is, országos turnéra indultak, felléptek a Szigeten és a VOLT-on is. A VOLT Fesztivál válogatáslemezére felkerült az ikonikus Sárga Zsiguli is.

2008 novemberében adták ki a második nagylemezüket az Egy éjszaka Bohémiában c. korongot (A legjobb helyezése a MAHASZ listán az ötödik hely volt.) A Vad Fruttik ekkor már játszott teltház előtt a Zöld Pardonban és az A38 hajón is. A 2009-es Fonogram díjátadón már jelöltként léphettek fel.

2010 októberében folytatódott a sikertörténet, kiadták a Fénystopposokat (legjobb MAHASZ helyezés a nyolcadik hely), ami óriási népszerűségnek örvendett és örvend a mai napig. 2011-ben jelölték a lemezt Fonogram-díjra.

2013-ban kiadták a Pipacs EP-t, mely a 2014-es Darabok c. lemez előfutára volt. Ezzel a koronggal vezették a MAHASZ Top 40-es albumlistáját 2014 januárjában. Jelenleg is ezzel a lemezzel turnéznak országszerte.

2015 nyarának végén megjelentették a Mi lenne jó c. EP-jüket, majd ugyanez év decemberében kiadták a Tudom milyen c. ötödik albumukat.


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/vadfruttik
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


A Szigeten idén fellépő Michael Kiwanuka zenéjét többen ismerik, mint az előadót magát

A Szigeten idén fellépő Michael Kiwanuka zenéjét...

Van az a pillanat, amikor elindul a Hatalmas kis hazugságok* főcíme – és az első hangokkal együtt már meg is borzongtál... A „Cold Little...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Ahol Neked is szól egy dal: exkluzív koncertek a Szegedi Szabadtérin!

Magyarország kedvenc nyári színházi fesztiválja, a 94 éves Szegedi Szabadtéri Játékok kulturális élmények sokaságát nyújtja minden nyáron! Bár a Dóm téri nagyszínpad grandiózus operett- és musical előadásai, az Újszegedi Szabadtéri Színpad szórakoztató vendégjátékai minden színházrajongó számára tartogatnak...

ELMARAD: Annie Lennox szelleme is velünk lesz: EURYTHMICS – Dave Stewart feat. Vanessa Amorossi az Arénában

Dave Stewart, a Eurythmics társalapítója és zenei mozgatórugója nyári turnéja keretén belül – eredetileg 38 nap alatt 19 koncert szerepelt a tervben – 2025. július 29-én a Papp László Budapest Arénában lépett volna fel, de a budapesti – és még pár – állomást kivették a turnéból. (Nem kaptunk magyarázatot, miért.)

Mamma Mia buli a Lupán

A Mamma Mia életérzés lengi át délutántól a Lupát július 26-án, a Strandok Éjszakáján, ahol már reggel 9-től értékes ajándékokat kutathatunk a Beach és a LupaWake területén.

Ha azok a falak mesélni tudnának.... – kiteljesedett a doku az LA-i pop-rock kultúra ikonikus bázisáról

Az „If These Walls Could Rock” egy 2021-es, 20 perces zenés dokumentumfilm volt a legendás Sunset Marquis hotelről, amely az elmúlt 60 évben a rock‐ és popvilág fontos alkotóinak nyaralóhelyévé és „alkotói közösségévé” vált. A film – meglehetősen szűk időtartamban – azt kutatta, miért olyan különleges ez az...
Új koncertek