Menopauza

Lola


Zenei stílusPop/Rock
Lola
Korsós Judit azaz Lola (Hatvan, 1988. augusztus 14.) magyar énekesnő.Lola hétéves korától (1995) énekel, mivel annak gyakorlását, tanulását az általános iskolában kezdte meg, zongorázni tanult és öt évig szolfézsre járt. Az általános iskolában szavalóversenyeken is részt vett és egy színjátszó körnek tagja is lett.

1996-ban Lengyelországban lépett fel először közönség előtt egy nemzetközi gyermekfesztiválon. Saját kategóriájában a 2. helyezést érte el, és ezzel megtette énekesnői útjának legelső apró lépéseit. Ezután Lengyelországban még több alkalommal is fellépett, különböző fesztiválokon ért el dobogós helyezést és számos különdíjat tudhatott magáénak. A Magyar Rádió által több külföldi zenei versenyre is kijutott (pl. Montenegró, Szlovénia, Bosznia-Hercegovina, Szerbia).

1998-ban az Atlétikai Európa Bajnokságon a Népstadionban 50 000 ember előtt ő énekelte a Himnuszt.

2000-ben egy időre abba kellett hagynia az éneklést, mert súlyos hangszalaggyulladást kapott, de felépülése után újult erővel folytatta zenei tanulmányait. Ezután már regionális énekversenyeken is részt vett (egy alkalommal dzsessz kategóriában 1. helyezést ért el).

Jelenleg a Magneoton kiadó előszerződtetett művésze.Lolának régebben már jelent meg nagylemeze Válaszra várok címmel (2001), akkor még Ditti néven. 2005-ben az Eurovíziós Dalfesztivál hazai döntőjén mutatkozott be először Szerelem című dalával, ahol 5. helyezett lett.

Lola néven a legelső albuma 2006 márciusában jelent meg Álomtánc címmel. Az album 2007-ben elérte az aranylemez minősítést. Az első kislemez és az ahhoz készült videoklip szintén Álomtánc címmel már 2005 nyarán megjelent és játszották a zenecsatornák A második kislemez 2007 márciusában jelent meg Hallja meg a világ címmel. A Hallja meg a világ című sláger több mint két hónapig a Mahasz országos rádiós lista élén szerepelt a hazai előadók közül, valamint a VIVA Chart első helyén. A dalhoz készült klipben a Barátok közt néhány szereplője is szerepelt. A harmadik kislemez 2006 márciusában jelent meg Titokban álmodoztunk címmel. A dalt a Tibor vagyok, de hódítani akarok című film egyik betétdalának választották az alkotók.

2006 júniusában minden hazai zenei díjkiosztón az év énekesnő kategóriában a jelöltek között volt, amit meg is nyert. A VIVA Comet egy közönségdíj, ahol két előadói kategóriában is jelölték. Végül ő nyerte a Legjobb új előadó díjat akkor 17 évesen (a hazai Comet történetében a legfiatalabbként). Ezen kívül Lola nyerte a Popcorn, a Jetix Tv és a Bravo Otto Év énekesnője közönség díjakat is ebben az évben.

2007 márciusában jelent meg második albuma Élj a mának címmel. Az album legnagyobb slágere Mozdulj már címmel jelent meg, az ebből készült videót a Lola-nap keretein belül mutattak be először a Viva tévén. Az albumról még két kislemez jelent meg: az egyik az album címadó dalából készült szintén Élj a mának címmel, a másik Lola első angol nyelű kislemeze, a Baby I Don't Care.

2007. április 10-én a Tokio Hotel előzenekarjaként óriási sikerrel koncertezett a SYMA csarnokban. Még abban az évben ő kapta az Év énekesnője kategóriában a Bravo Otto szobrot, illetve megkapta a Viva Comet Év női előadója címért járó díjat. 2007 decemberétől a Coca-Cola felkérte karácsonyi kampánya főszereplőjének. A kampány részeként egy karácsonyi klipet készítettek Lolának Ünnepelj ma velünk címmel.

2008-ban megjelent Lola harmadik albuma Lola 3 címmel. Az első kimásolt maxi 2008 novemberében jelent meg Ne szólj címmel. A dalhoz készült videoklip a 2008-as év utolsó VIVA Chart Show-ján elérte az első helyet. 2009-ben az album további 2 dalából, a Mamából és a Féktelen éjből készült videoklip.

2009-ben Lola megnyerte harmadik VIVA Comet gömbjét, ezúttal is a Legjobb énekesnő kategóriába. Lola Mozdulj Már című száma bekerült a híres Sims(TM) játéksorozat egyik részébe, Simlish nyelven. Lola jó kapcsolatot épített ki a játék kiadóival (EA), számos új kiegészítő bemutatóján megjelent.

2010-ben Lolát felkérte egy közös szám erejéig Sztevanovity Krisztián (művésznevén Symbien), A Vision együttes volt tagja, aki korábban Lola első, Álomtánc albumának az egyik producere volt. 2010. március 26-án jelent meg közös klip a Callin. A szám érdekessége, hogy Lola popstílusától eltérően a Callin egy dance szám. A klip premierjével egy időben újult meg Lola hivatalos oldala, szimbolizálva az ő megújulását is.

A március 22.-ei Interaktívban személyesen Lolától információkat kaptunk arról, hogy mostantól milyen dalokra számíthatunk. A dance stílust nem viszi tovább. Helyette idén elektronikus rock-ra vált.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek