Madball


HonlapNem ismert
Zenei stílusNem ismert
Madball


A NYHC királyainak tartják őket, és ők is így vélekednek magukról. 1988-ban találtak egymásra a fiúk, és rögtön neki is láttak, hogy a Hardcore mezőny éllovasai legyenek a 90es években.

A Madball frontembere Freddy Cricien, aki a hátán viszi a csapatot, és célja, hogy minnél feljettebb és keményebb albumokat hozzanak világra. Freddy az Agnostic Front énekesének öccse, ezért kezdetben csak az Agnostic Front mellékágának tartották őket, de hamar kilábaltak belőle.

Első nagy sikerük a Down by Law című daluk volt, de nagy áttorést a Pride című Hardcore himnusz jelentette. A Hold It Down album pedig már egy kialakult hangzást eredményezett a srácoknak.

A Madball tagjai dél-amerikai bevándorlók, akik New York gettóiban nőttek fel, az utca az színterük. Ezért is dalaik a mindennapi kűzdelemről és az összetartásról szólnak...

Az augusztus 20-án kezdődő rendezvény egyik nagy fellépője az amerikai Madball lesz, akik nagy valószínűséggel készülő lemezükről is bemutatnak majd néhány számot.

Már javában folynak a stúdiómunkálatok a NYHC legenda, a Madball új lemezén, és ha minden jól megy, az „Empire" október 12-én kerül boltokba. Freddy Cricienék a floridai Mana Recording Studiosban Eric Ruten irányítása alatt készítik az új albumot. A producer eddig olyan csapatok lemezein dolgozott, mint a Cannibal Corpse, a Misery Index vagy a Goatwhore. A Madball ősszel Kanadában turnézik, de előtte még lezúzzák a magyar közönséget az Azfeszten augusztus 20-án, és valószínűleg már hallhatunk egy-két számot az új szerzemények közül is.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek