Menopauza

Madsen Modell


Zenei stílusPop/Rock
Madsen Modell

A Madsen Modell zenekar, 2009-ben alakult, gyáli illetőségű, Pest környéki Kemény Rock ‘n Roll-t idézve, egy baráti zenekedvelő társaságból, néhány jammelős próba után a dobos, Fekete Gyula (Öcsi), próbatermében, Ébert Csabával (gitár-ének), elkezdtek dalokat írni, majd Rávai Janit (basszus gitár), bevéve a csapatba, a zenélés örömét látva, koncertezések kezdődtek, és attól a ponttól, kialakult a zenekari arculat.

Kezdetekben, mint sokan mások, feldolgozásokat játszott a csapat, saját dalokkal bővítették a repertoárt, mára már csak saját dalokat játszik a zenekar közel két lemeznyi dallal.

Az idő vasfoga, dolgozott itt is, az élet felülírta a csapat elképzeléseit, és szakaszosan, de többször tagcseréken esett át a zenekar, Rávai Jani távozása után, Vitéz Tibor (Tibcsi) került a basszus posztra, azóta is erősítve, vállat vállhoz vetve, Öcsivel a zenekar gerincét!

Számtalan koncert, és buli kötődik az akkori időhöz, sok barátot és ismertséget hozva a bandának, média megjelenések, vetélkedők, és sok új kihívást gördítve a zenekar elé.

Ezek a kihívások, megváltoztatták a zenekar egységét.

Lekötött koncert hegyek, kislemez felvételek közben Csabi is távozott a bandából, szerencsére voltak arcok, akik tagkeresés alatt kisegítették a zenekart, hogy ne kelljen lemondani a bulikat, Novák Árpád (ének), Frey Zoltán (gitár), Kovács Gábor, Iulian Radeanu, majd Mátyási Roland is csatlakozott a bandához, rövidebb ideig.

Egy hosszabb időszakra a zenekar végül, öt taggal folytatta az útját, Nagy (Kovács) Judit énekessel, Kovács Dóra, és Rácz Attila gitárosokkal kiegészülve, 2016-ig, számtalan koncert, és egy film szerepléssel (Cop Mortem), új megjelenő videoklippel (Higgy nekem), Kalapács koncert turné végén, a zenekar szüneteltette a működését, a tagság megbomlása, Tibcsit és Öcsit magára hagyta.

A zenekar támogatói, Barkó Acél KFT, és a Barabás Mérnökiroda KFT, hittek a zenekarban, de a zenész keresések során nem találták meg a megfelelő zenész társakat, és 2021-ig a zenekar szünetelt, közben azért néhány dal elképzelés és dalszöveg elkészült, várva a folytatást…..

Trióként indult a zenekar 2009 őszén, és 2021-júniusában, újjá alakulva Takács Attila (Taki), gitáros – énekessel, folytatja útját, a hármas fogat!

2014-ig, 4 kislemezt adott ki a zenekar:

– Gyűjtőm az erőt (2012) – Vitéz – Fekete – Ébert
– A kislemez (2013) – Vitéz – Fekete – Ébert
– Újratöltve EP (2014) – Vitéz – Fekete – Kovács G. – Nagy J.
– Piszkos dolgok (2014) – Vitéz – Fekete – Kovács G. – Nagy J.
– Lurkó induló c. dal – Vitéz – Fekete – Nagy J. – Mátyási R.

A gyáli, Lurkó FC gyerek foci csapatnak, Kovács Márk tiszteletére (2016)

2014-ben megvalósult video klip: ,,HIGGY NEKEM” c. mely a Piszkos dolgok kislemezen szerepel.
2015-ben egy készülő magyar film forgatás (Cop Mortem c. film) szereplőiként vett részt a zenekar, főcím dalt és még 3 kislemezes dalt adva a filmhez (Rulett, Gyilkos erők, Tükörbe zárt világ), ami 2016-ban debütált, a Corvin Moziban.

A zenekar jelenleg is aktív. Készül az új lemez. 2021 novemberében debütált a Csillag c. Dallal, videó klip formájában, ezt követően 2022. február 5-én megjelent a zenekar harmadik hivatalos videó klipje, a Lekapcsolják a villanyt című dallal.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek