Magyar Rádió Énekkara


HonlapNem ismert
Zenei stílusKlasszikus
Magyar Rádió Énekkara

A Magyar Rádió Énekkara 1950-ben alakult. Repertoárja felöleli a klasszikus kórusmuzsika minden területét, beleértve az a cappella kórusműveket éppúgy, mint, az opera- és oratóriumirodalom remekműveit a reneszánsztól napjainkig. Koncertjein a klasszikus és kortárs zeneszerzők művei egyaránt szerepelnek, így a legnevesebb magyar szerzők, Liszt Ferenc, Bartók Béla, Dohnányi Ernő, Kodály Zoltán, Ligeti György, Kurtág György, Vajda János, Orbán György szerzeményei is. 

Fennállása alatt az Énekkar közreműködésével számtalan rádió- és televízió-felvétel és több mint 80 lemez készült. Az 1997-ben, Solti Györggyel és a Berlini Filharmonikusokkal rögzített Kodály- és Bartók művekből álló CD-t a klasszikus zenei kategórában Grammy-díjra jelölték. A Budapesti Fesztiválzenekar és az MR Énekkar közös felvétele, amelyen Mahler II. szimfóniája hallható, elnyerte a 2007-es Gramophone-díjat.

1985-ben a kórust magas színvonalú művészi tevékenységéért Bartók–Pásztory Díjjal tüntették ki.

Rangos nemzetközi fesztiválok rendszeres meghívottja, fellépett már a Salzburgi Ünnepi Játékokon, a Pesarói Rossini Fesztiválon és a Bécsi Ünnepi Játékokon is. Vendégszerepelt Olaszországban, Ausztriában, Franciaországban, Svájcban, Németországban, Izraelben, Örményországban és a világ számos más országában. Operaprodukciók közreműködője volt az athéni Megaron Music Hallban, a Philharmony Hall Berlin és a Milanói Scala színpadán. Állandó szereplője a Fischer Ádám vezetésével 2006-tól évente megrendezésre kerülő Budapesti Wagner-napoknak.

A nemzetközi zenei élet kiválóságainak vendégeként meghívást kapott többek között az Orchestre National de Lyon (Bertrand de Billy, David Robertson), a RAI Torino (Lorin Maazel), az Orchester des Bayerischen Rundfunks (Jesus Lopez-Cobos), az RSO Wien (Pinchas Steinberg, Bertrand de Billy), a Hessisches Rundfunkorchester (Dimitri Kitajenko), az NDR Orchester (Christoph von Eschenbach, Herbert Blomstedt, Eiji Oue), a Bochumer Symphoniker (Steven Sloane), a Staatskapelle Weimar (Carl St Clair), a Danish Radio Sinfonietta (Fischer Ádám), a Budapesti Fesztiválzenekar, és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertjeire. 

Számos híres vendégkarmester vezényelte az együttest, többek között Lovro von Matacic, Kurt Masur, Paul Sacher, Peter Schreier, Eric Ericson,Yehudi Menuhin, Lamberto Gardelli, Giuseppe Patané, Marcello Viotti, Yuri Simonov, Michael Stern, Helmuth Rilling, Ferencsik János, Doráti Antal, Vásáry Tamás és mások. 

Az Énekkar vezetői: Székely Endre (1950-53), Darázs Árpád (1953-55), Vásárhelyi Zoltán (1955-59), Vajda Cecília (1959-64), Csenki Imre (1964-66), Sapszon Ferenc (1966-91), Erdei Péter (1991-92), Strausz Kálmán (1992-2008), Somos Csaba (2009-13). Oláh Gábor megbízott vezető karnagy (2013-14). 2014 augusztusa óta Pad Zoltán vezető karnagy irányítja az együttest. 

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


A Szigeten idén fellépő Michael Kiwanuka zenéjét többen ismerik, mint az előadót magát

A Szigeten idén fellépő Michael Kiwanuka zenéjét...

Van az a pillanat, amikor elindul a Hatalmas kis hazugságok* főcíme – és az első hangokkal együtt már meg is borzongtál... A „Cold Little...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Ahol Neked is szól egy dal: exkluzív koncertek a Szegedi Szabadtérin!

Magyarország kedvenc nyári színházi fesztiválja, a 94 éves Szegedi Szabadtéri Játékok kulturális élmények sokaságát nyújtja minden nyáron! Bár a Dóm téri nagyszínpad grandiózus operett- és musical előadásai, az Újszegedi Szabadtéri Színpad szórakoztató vendégjátékai minden színházrajongó számára tartogatnak...

ELMARAD: Annie Lennox szelleme is velünk lesz: EURYTHMICS – Dave Stewart feat. Vanessa Amorossi az Arénában

Dave Stewart, a Eurythmics társalapítója és zenei mozgatórugója nyári turnéja keretén belül – eredetileg 38 nap alatt 19 koncert szerepelt a tervben – 2025. július 29-én a Papp László Budapest Arénában lépett volna fel, de a budapesti – és még pár – állomást kivették a turnéból. (Nem kaptunk magyarázatot, miért.)

Mamma Mia buli a Lupán

A Mamma Mia életérzés lengi át délutántól a Lupát július 26-án, a Strandok Éjszakáján, ahol már reggel 9-től értékes ajándékokat kutathatunk a Beach és a LupaWake területén.

Ha azok a falak mesélni tudnának.... – kiteljesedett a doku az LA-i pop-rock kultúra ikonikus bázisáról

Az „If These Walls Could Rock” egy 2021-es, 20 perces zenés dokumentumfilm volt a legendás Sunset Marquis hotelről, amely az elmúlt 60 évben a rock‐ és popvilág fontos alkotóinak nyaralóhelyévé és „alkotói közösségévé” vált. A film – meglehetősen szűk időtartamban – azt kutatta, miért olyan különleges ez az...
Új koncertek