Menopauza

Manticora


Zenei stílusPop/Rock
Manticora
A MANTICORA 1997-ben alakult meg, alapítói Lars Larsen (ének), Kristian Larsen (gitár) és Mads Wolf (dob) voltak - e három figura azóta is a banda stabil magját képezi. Kezdetben 4 tagú volt a zenekar, Rene, a basszeros volt a negyedik. Nem sokkal megalakulása után a banda rögzítette mára már legendássá vált mini CD-jét „Dead End Solution" címmel, mely lerakta a MANTICORA védjegyévé vált hangzás alapjait: kemény power metal, epikus és trash elemekkel. Ugyanebben az évben a zenekar kiegészült még egy gitárossal, Flemming személyében, valamint egy billentyűssel, Jeppe-vel. Az első komplett album a „Roots of Eternity" 1999 nyarán jelent meg, rendkívül kedvező fogadtatásban részesült világszerte mind a média, mind a rajongók részéről. 2001-ben a basszeros Rene úgy döntött elhagyja a bandát, s inkább a családi életre koncntrál. Helyét Kasper Gram vette át, s fiatalos lendületével új lökést adott a bandának. Ezzel párhuzamosan gitáros-váltás is történt: Flemming elhagyta a zenekart, s a helyébe Martin Arendal lépett. 2002-ban a banda briliáns koncertet adott a Svéd Rockfesztiválon hatalmas, lelkesen üvöltöző és headbangelő közönség előtt. 2002 őszén jelent meg a „Hyperion" c. album, amit a közönség és a média világszerte azonnal a szívébe zárt, s a 2003 tavaszán bekövetkező európai turnét követően a MANTICORA ismét egy fokkal feljebb kapaszkodott a létrán. 2004 elején jelent meg a következő, konceptuális lemez, a „8 Deadly Sin". 2005-ban a banda az Angra és az Edenbridge társaságában turnézott, s ugyanebben az évben került sor az első nagysikerű bemutatkozásra is az Egyesült Államokban, Atlantában, a ProgPower fesztiválon. Ezután a banda ismét stúdióba vonult, hogy rögzítse ötödik komplett albumát, egy 2 részes koncept-album, a „The Black Circus" első részét. Egy európai mini-turnét követően a MANTICORA megintcsak megcélozta a stúdiót, hogy befejezze a „The Black Circus" második részét is. A rajongók pontosan azt kapták, amit vártak: a banda hangzás és energia tekintetében egyaránt a legjobb teljesítményt nyújtotta. Az eredmény meggyőző: a MANTICORA jobban szól, mint valaha!
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek