Massza


HonlapNem ismert
Zenei stílusPop/Rock
Massza

http://www.magyarzenemukiado.hu/massza/

Massza

A Massza zenekar 2015 szeptemberében alakult Budapesten. 2016 januárjában adták ki az első 3 dalos EP-jüket. A tavalyi év igencsak sűrű volt számukra. Megjártak egy tehetségkutató döntőt, felléphettek a Szigeten, és bekerültek a Cseh Tamás Program 2016-os induló zenekarai közé. A saját bevallásuk szerint is harapós, karcos rockzenét játszó trió 2017. május végén debütált bemutatkozó albumával. Az album egy közel féléves munkaperiódus gyümölcse, amiről a srácok a következőket tartják fontosnak elmondani:

“Az album címét – Full szervíz – egy 90-es években forgatott klasszikus, hangalámondásos pornófilm ihlette, és 11 dal szerepel rajta. Ebből 2 már hallható volt az EP-n , de kissé felfrissítve újra felvettük . Az albumon hangmérnöke  Takács Zoltán Jappán volt, és Cserny Kálmán “Bogi”-nál, az Origó Stúdióban dolgoztunk. A dalokat úgy írtuk hogy jött ami jólesett, mindenféle erőlködés nélkül. Olyan zenét akartunk csinálni ami mindhármunk személyiségét tükrözi, és úgy érezzük ez100%-ig sikerült is. Az első klip a lemezről a Micsoda szép, amit a 2016-s Sziget Fesztiválon adott koncertünkön rögzítettünk.”

A zenekar tagjai: Szamosközi Zoltán (ének, basszus) / Bánhegyi Tamás (gitár) / Müller Máté (dob)

https://www.facebook.com/masszaofficial/


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/masszaofficial/
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek