Medikus Zenekar


Zenei stílusKlasszikus
Medikus Zenekar

A Semmelweis Egyetem Medikus Zenekara amellett, hogy az intézmény kulturális életének meghatározó szereplője, többek között már Bayreuthban, Svájcban és a Zeneakadémián is nagy sikerű koncerteket adott. A javarészt szimfonikus felállásban működő együttes tagjai aktív semmelweises hallgatók, de korábban végzett orvosok, gyógyszerészek, mentőtisztek és több hazai felsőoktatási intézmény diákja is játszik a zenekarban. A tagok a próbákon kívül más programokat is szerveznek közösen, így a csapat ma már egy aktív baráti társaság.

A zenekar 2008 szeptemberében alakult Balogh Zsuzsanna, akkor negyedéves orvostanhallgató ötlete nyomán. Kezdetben a Tardy László vezetésével működő orvoszenekarral dolgoztak szoros együttműködésben, később a próbák vezetését Harmat László vette át. A zenekar jelenlegi művészeti vezetője és karmestere, Dubóczky Gergely 2009-ben csatlakozott az együtteshez.

A Medikus Zenekar a Semmelweis Egyetem eseményeinek – évnyitó, gólyabál, ünnepségek, díszdoktor avatás, Semmelweis Nap – állandó fellepője, emellett külsős meghívásoknak is eleget tesz. A nagyzenekari koncertek mellett a tagok kisebb rendezvényeken vonós, illetve fúvós kamaraegyüttes felállásban muzsikálnak. Az együttes munkájához rendszeresen segítik hivatásos zenészek is.

A zenekar 2014-ben a Wagner Társaság meghívására Bayreuthban lépett fel. 2015-ben a Zeneakadémián koncerteztek, az Egészségtudományi Kar 40 éves jubileumának alkalmából pedig CD felvételt is készítettek. 2016-ban adtak először hangversenyt a Pető Intézet tanulóinak, a berni egyetemi kórussal pedig Magyarországon és Svájcban is koncerteztek. 2017 márciusában telt házas jótékonysági koncertet rendeztek a Zeneakadémia Nagytermében, vendégük Schöck Atala operaénekesnő volt. 2017 novemberében a Magyar Nemzeti Múzeum felkérésére a korszak zenei stílusait felidéző műsorral emlékeztek Széchényi Ferencre, a múzeum alapítójára. Az évet pedig – az immár hagyományosnak mondható – karácsonyi koncerttel zárták a Belvárosi Ferences Templomban.


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/medikuszenekar/?hc_ref=ARRhGYqkGVE_pBTpjH9_twmZpsh-p1-nPxoDGRTe1jcU0kO26muTPLa-I2v1qsBsKVI
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Damon Albarn a nagyon is valós barátaival komoly tesztnek vetette alá a Müpát – és a közönséget

Damon Albarn a nagyon is valós barátaival komoly...

Mer'hogy vannak neki képzelt haverjai is, Gorillaznak hívják a formációt, de most valami egészen más arcát mutatta meg a budapesti közönségnek...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Egy hét múlva Budapesten a Guns N’ Roses – giga show-val készül a zenekar

Hét nap múlva ismét berobog a Nightrain a Puskás Arénába, hogy július 15-én egy több mint háromórás show-val töltsék meg a stadiont. Előttük a közönséget nem kisebb név, mint a Public Enemy melegíti majd be.

Duplázik a Fülesbagoly a Kobuciban

A Fülesbagoly nem egy zenekar, hanem egy tehetségkutató-sorozat, amely július 13-án a Kobuci Kertben két eseményt is tető alá hoz: napközben a Fülesbagoly Trip 10 legjobb zenekara, este pedig a Fülesbagoly Beat 10 legkiemelkedőbb hiphop előadója méri össze tudását a két, ingyenesen látogatható döntőben.
Új koncertek