Megadeth


Zenei stílusPop/Rock
Megadeth
A Megadeth amerikai thrash metal együttes, melynek vezetője az alapító, gitáros, frontember, dalszerző Dave Mustaine. Az együttes 1983-ban alakult, miután Mustaine távozott a Metallicából, és azóta 11 stúdióalbumot, 6 koncertlemezt, 2 minialbumot és 2 válogatást készített a folyamatosan változó felállású Megadeth.

Mint az amerikai thrash metal mozgalom egyik úttörő együttese, a Megadeth az 1980-as években szerzett nemzetközi hírnevet, de folyamatos tagcserék sújtották, részben a tagok közismert kábítószerproblémái miatt. A megtisztulást és a stabil felállást követően a Megadeth platina és aranylemezek sorát jelentette meg, köztük a Grammy-díjra jelölt, 1992-es, dupla-platina Countdown to Extinction nagylemezt. A Megadeth 2002-ben oszlott fel, miután Mustaine komoly idegkárosodást szenvedett a bal karjára, de az átfogó fizikoterápiának köszönhetően 2004-ben Mustaine újjáalakította az együttest, és kiadta a The System Has Failed albumot, amely a Billboard 200-as albumlistájának 18. helyén debütált. Ezt követte a 2007-es United Abominations nagylemez, amely ugyanezen a listán a 8. helyen startolt.

A Megadeth jellegzetes gitárstílusáról ismert, gyakran használnak komplex, bonyolult zenei átkötéseket és váltásokkal teli gitárszólókat. Mustaine szintén ismert sajátos „vicsorgó" énekstílusáról, akárcsak visszatérő dalszöveg témáiról, mint a politika, háború, függőség és emberi kapcsolatok.

Mint a kereskedelmileg egyik legsikeresebb heavy metal zenekar, a Megadeth több mint 20 millió albumot adott el világszerte, és hét egymást követő alkalommal jelölték Grammy-díjra a Best Metal Performance (kb. Legjobb metal dal) kategóriában. A 23 aktív év alatt a Megadeth-nek 20 hivatalos tagja volt, de a zenekar motorja, fő dalszerzője és egyetlen eredeti tagja mindig Dave Mustaine maradt. A Megadeth a Metallicaval, a Slayerrel és az Anthrax-szel együtt, mint a thrash metal „nagy négyesét" tartják számon.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek