Mendelssohn Kamarazenekar


Zenei stílusKlasszikus
Mendelssohn Kamarazenekar

A Mendelssohn Kamarazenekar Kováts Péter Bartók–Pásztory-díjas hegedűművész irányításával 1985-ben jött létre a gazdag zenei múltú történelmi városban, Veszprémben. A zenekar repertoárja a barokk zenétől a klasszikán át a XX. század legjelentősebb művein keresztül a kortárs zenéig terjed. Több mű ősbemutatója, ill. magyarországi bemutatója is fűződik nevükhöz.

A legkiválóbb hazai és külföldi szólisták, karmesterek működnek közre a zenekar koncertjein, közöttük Vásáry Tamás, Kocsis Zoltán, Jandó Jenő, Perényi Miklós, Rost Andrea, Tokody Ilona, Szabadi Vilmos, Bálint János, Győriványi Ráth György. Közös produkciót mutattak be a Győri Balettel, s számos oratorikus művet adtak elő magyar illetve külföldi koncertkórusokkal.

Több turnén vettek részt Európa szinte minden országában, valamint Észak-, Közép- és Dél-amerikában. A világ nagy koncerttermei közül szerepeltek a milánói Verdi-teremben, a buenos aires-i Teatro Colon-ban, a new york-i ENSZ-palotában, s visszatérő vendégei voltak a londoni St. John’s és a St. Martin-in-the-Fields koncertsorozatoknak.
Az együttes nyitottságára jellemző, hogy gyakran lép fel jazz-muzsikusokkal, illetve a könnyűzenei élet kiválóságaival is, így többször koncerteztek már Jacques Loussier és a Play Bach trio, Joe Muranyi, Bobby McFerrin, Snétberger Ferenc, Tátrai Tibor valamint Fred Hersch közreműködésével.

Számos koncertjüket közvetítette a Magyar Rádió, a Magyar Televízió, a France 3, különböző amerikai TV és rádióállomások, s a Szlovén Nemzeti Rádió és Televízió. Első CD-jüket a Hungaroton Classic adta ki, azóta több CD-jük, valamint DVD-jük jelent meg Magyarországon, Angliában, az USA-ban és Szlovéniában.

A Mendelssohn Kamarazenekart művészi munkájának elismeréseképpen 2010-ben Bartók–Pásztory díjjal tüntették ki.


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/mendelssohn.kamarazenekar/
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Zene füleinknek: 20 év alatt megduplázódott a hangszeren játszók száma

Zene füleinknek: 20 év alatt megduplázódott a...

Húsz év alatt közel megduplázódott azoknak a száma Magyarországon, akik legalább alapszinten meg tudnak szólaltatni egy hangszert: a 2006-os 8...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Pendulum, Purple Disco Machine, Dub FX: világsztárok terítik le a strandtörölközőjüket a Balaton partján

A STRAND Fesztivál idén két, azonos méretű és felszereltségű nagyszínpadot épít Zamárdiban. Arról, hogy mit tartogat a nyitónap*, egyelőre még titkolóznak a szervezők, de az már biztos, hogy az egyik nagyszínpadra Timmy Trumpetet és Purple Disco Machine-t, a másikra pedig Majkát igazolták le – de hamarosan a teljes programra...

Isaac Levi vezeti fel Tori Amos budapesti koncertjét

Ahogy arról már beszámoltunk (link a cikk végén), május 3-án az Erkel Színházban lép fel Tori Amos, aki a legújabb albumát hozza el Budapestre (ez a link is a cikk végén). A koncertet Isaac Levi nyitja meg.
Új koncertek