Mészáros Zsolt Máté


HonlapNem ismert
Zenei stílusKlasszikus
Mészáros Zsolt Máté

Mészáros Zsolt Máté 1992-ben, Miskolcon született. Orgonatanulmányait a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában kezdte meg, tanára Andrássyné Mátyus Gabriella volt. 2012-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, ahol Fassang László, Pálúr János, Ruppert István és Szabó Balázs irányításával folytat tanulmányokat. Részt vett többek közt Arvid Gast, Christoph Bossert, Hans-Ola Ericsson, Michel Bouvard, Ton Koopman és Szathmáry Zsigmond mesterkurzusain. 2013 decembere óta a kőbányai Szent László-templom orgonaművésze és a Szent László Kórus korrepetitora. Magyarországon kívül Franciaországban, Németországban, Szerbiában és Szlovákiában adott hangversenyeket. A Dél-Dunántúli Filharmónia 2012-es közönségversenyén első helyezést ért el. 2017-ben második alkalommal nyerte el a Fischer Annie előadó-művészeti ösztöndíjat. Érdeklődésének középpontjában a történelmi orgonák mellett a napjainkban ritka fúvólégrendszerű harmóniumok állnak. Rendszeresen fellép szólistaként, orgonakísérőként, valamint continuo-játékosként. Hangversenyei műsorán gyakran szerepelnek a romantikus és a modern orgonarepertoár nagyszabású kompozíciói. A Liszt Ferenc születésének 205. évfordulója alkalmából rendezett hangversenyein előadta a zeneszerző összes szólóorgonára írott művét, jelentősebb egyházzenei kompozícióját. Fontos feladatának tartja a kortárs orgonazene népszerűsítését, nevéhez több zenemű magyarországi bemutatója fűződik. 

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Zene füleinknek: 20 év alatt megduplázódott a hangszeren játszók száma

Zene füleinknek: 20 év alatt megduplázódott a...

Húsz év alatt közel megduplázódott azoknak a száma Magyarországon, akik legalább alapszinten meg tudnak szólaltatni egy hangszert: a 2006-os 8...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Pendulum, Purple Disco Machine, Dub FX: világsztárok terítik le a strandtörölközőjüket a Balaton partján

A STRAND Fesztivál idén két, azonos méretű és felszereltségű nagyszínpadot épít Zamárdiban. Arról, hogy mit tartogat a nyitónap*, egyelőre még titkolóznak a szervezők, de az már biztos, hogy az egyik nagyszínpadra Timmy Trumpetet és Purple Disco Machine-t, a másikra pedig Majkát igazolták le – de hamarosan a teljes programra...

Isaac Levi vezeti fel Tori Amos budapesti koncertjét

Ahogy arról már beszámoltunk (link a cikk végén), május 3-án az Erkel Színházban lép fel Tori Amos, aki a legújabb albumát hozza el Budapestre (ez a link is a cikk végén). A koncertet Isaac Levi nyitja meg.
Új koncertek