MR Énekkar


HonlapNem ismert
Zenei stílusKlasszikus
MR Énekkar
Az MR Énekkar 1950-ben alakult. Repertoárja felöleli a klasszikus kórusmuzsika minden területét, beleértve az a cappella kórusműveket éppúgy, mint, az opera- és oratóriumirodalom remekműveit a reneszánsztól napjainkig.

Koncertjein a klasszikus és kortárs zeneszerzők művei egyaránt szerepelnek, így a legnevesebb magyar szerzők, Liszt Ferenc, Bartók Béla, Dohnányi Ernő, Kodály Zoltán, Ligeti György, Kurtág György, Vajda János, Orbán György szerzeményei is.

Az Énekkar közreműködésével számtalan rádió- és televízió-felvétel és több mint 80 lemez készült. Az 1997-ben, Solti Györggyel és a Berlini Filharmonikusokkal rögzített Kodály- és Bartók művekből álló CD-t a klasszikus zenei kategórában Grammy-díjra jelölték. A Budapesti Fesztiválzenekar és az MR Énekkar közös felvétele, amelyen Mahler II. szimfóniája hallható, elnyerte a 2007-es Gramophone-díjat.

Az Énekkar rendszeres meghívottja jelentős nemzetközi fesztiváloknak, fellépett már a Salzburgi Ünnepi Játékokon, a Pesarói Rossini Fesztiválon és a Bécsi Ünnepi Játékokon is. Vendégszerepelt Olaszországban, Ausztriában, Franciaországban, Svájcban, Németországban, Izraelben, Örményországban és a világ számos más országában. Több alkalommal vendége volt az athéni Megaron Music Hallban rendezett operaelőadásoknak, ahol Mozart Idomeneójában, Verdi Macbeth-jében és Wagner Lohengrinjében lépett színpadra, de sikerének színhelye volt a Philharmony Hall Berlin és a Milánói Scala is. Az Énekkar állandó szereplője a 2006-tól évente megrendezésre kerülő Budapesti Wagner-napoknak.

A nemzetközi zenei élet kiválóságainak vendégeként meghívást kapott többek között az Orchestre National de Lyon (Bertrand de Billy, David Robertson), a RAI Torino (Lorin Maazel), az Orchester des Bayerischen Rundfunks (Jesus Lopez-Cobos), az RSO Wien (Pinchas Steinberg, Bertrand de Billy), a Hessisches Rundfunkorchester (Dimitri Kitajenko), az NDR Orchester (Christoph von Eschenbach, Herbert Blomstedt, Eiji Oue), a Bochumer Symphoniker (Steven Sloane), a Staatskapelle Weimar (Carl St Clair), a Danish Radio Sinfonietta (Fischer Ádám), a Budapesti Fesztiválzenekar, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Concerto Budapest koncertjeire.

Számos híres vendégkarmester vezényelte az együttest, többek között Lovro von Matacic, Kurt Masur, Paul Sacher, Peter Schreier, Eric Ericson,Yehudi Menuhin, Lamberto Gardelli, Giuseppe Patané, Marcello Viotti, Yuri Simonov, Michael Stern, Helmuth Rilling, Ferencsik János, Doráti Antal, Vásáry Tamás és mások.

A 2009-es Üljön mellénk! sorozat két állomásán amatőr énekesekkel közösen lépett színpadra az Énekkar, erősítve és népszerűsítve az öntevékeny zenei életet.

1985-ben a kórust magas színvonalú művészi tevékenységét Bartók-Pásztory Díjjal tüntették ki.

Az Énekkar vezetői: Székely Endre (1950-53), Darázs Árpád (1953-55), Vásárhelyi Zoltán (1955-59), Vajda Cecília (1959-64), Csenki Imre (1964-66), Sapszon Ferenc (1966-91), Erdei Péter (1991-92), Strausz Kálmán (1992-2008). 2009. január óta az Énekkar vezető karnagya Somos Csaba
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek