Needless


Zenei stílusMetal
Needless

A melodic death/thrash vonalon mozgó Needless zenekar, a 2009-es "Earthborn" című demó megjelenésétől számítja működésük aktív időszakát, ami kezdetben csupán szárnypróbálgatás volt, ezután alakult ki az igény komolyabb, igényesebb produktumok megalkotására.

2015-ben kiadták az első hivatalos kiadványukat, a "Dark Spirit OF Ages" című kislemezüket, amit az itthoni, ezzel foglalkozó platformok kitörő lelkesedéssel fogadtak.

Ez idő tájt olyan zenekarokkal játszottak együtt, mint az Aggression, Nervosa, Nuclear, Dew-Scented, Flotsam And Jetsam vagy a Watch my Dying.

2017-ben megjelentették a "Stalkers Of Athanasia" című single kiadványukat beharangozván a debüt albumukat, ami egy kisebb várakozás után 2019 nyarán megszületett "Heresy" címmel. Nagy sikernek örvend mind itthon, de leginkább külföldön.

A zenekar jelenleg ezt a kiadványukat népszerűsíti, legutóbb közel 200 ember élhette át azt az őszinte, lehengerlö energiát, amit koncerten produkálnak és a következő évben a lehető legtöbb helyre el szereték juttatni ezt az élményt, mielőtt 2020-ban egy újabb csapást mérnének a világra a második albumukkal.

Forczek Ádám: ének

Bárány Tamás: gitár

Fogl Botond: gitár

Németh Zoltán: dob

Bámfalvi László: basszusgitár


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/needlesshun/
 
Képtár
  • Needless kép 77959
  • Needless kép 77960
  • Needless kép 77961
  • Needless kép 77962
  • Needless kép 77963
  • Needless kép 77964
  • Needless kép 77965
  • Needless kép 77968
  • Needless kép 77969
  • Needless kép 77970
  • Needless kép 77971
  • Needless kép 77972
  • Needless kép 77973
  • Needless kép 77974
  • Needless kép 77975
  • Needless kép 77976
  • Needless kép 77977
  • Needless kép 77978
  • Needless kép 77979
  • Needless kép 77980
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek