Neil Young Sétány


Zenei stílusPop/Rock

Közelgő Neil Young Sétány koncertek

KETTEN VAGY HÁRMAN - NEIL YOUNG SÉTÁNY

KETTEN VAGY HÁRMAN - NEIL YOUNG SÉTÁNY

Marczibányi Téri Művelődési Központ April 19. (19:00)
Neil Young Sétány
Négy művész állt össze, és alakította meg a formációt, Rátóti Zoltán színművész, Huzella Péter (a Kaláka együttes volt tagja) és Tóth István (Hétrét együttes) zenészek, valamint Sülyi Péter szövegíró (Omega együttes) összefogtak, és megalakították a Neil Young Sétányt, közismertebb nevén a NYS-t. A csapat Neil Young dalait énekli magyarul, Sülyi Péter tolmácsolásában. Neil Young-ot a magyar közönség a Woodstock-korszakból ismerheti, ott mutatkozott be a Crosby, Stills, Nash and Young szupercsapat tagjaként, és mára már az amerikai rockzene meghatározó alakjává vált.

A dalszövegek érdekessége, hogy nemcsak az eredeti magyarra fordított változatai, hanem magyarítva is lettek. Ennek köszönhetően a mondanivaló időtálló, magyar kontextusban köszön vissza, ami garantáltan felejthetetlen élmény.

Első lemezük 2006-ban jelent meg, Hommage à Neil Young címmel. Második lemezük 2009-re datálódik, melynek címe NYS 2. Ezen albumon helyet kapott sok, régóta várt szám, mint például a Nincs Pardon és az Újból egy.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


A fesztiváltörténelem egyik legambiciózusabb kísérletének indult – Kanye Westet kitiltása miatt elmarad a 2026-os Wireless Festival

A fesztiváltörténelem egyik legambiciózusabb...

Lefújták a 2026-os fesztiválszezon egyik legjobban várt eseményét: a Wireless Festival szervezői ma hivatalosan bejelentették a rendezvény...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Zene füleinknek: 20 év alatt megduplázódott a hangszeren játszók száma

Húsz év alatt közel megduplázódott azoknak a száma Magyarországon, akik legalább alapszinten meg tudnak szólaltatni egy hangszert: a 2006-os 8 százalékról mára 14-re nőtt az arány. Nem forradalom, inkább lassú, kitartó hangolás – de jól hallható.

A Hellmann's kutatói a hangtani szabványok alapján a majonézt hangszernek minősítették

A cég egy friss kísérletben hangtani szempontból vizsgálta a majonézt: hogyan reagál különböző érintésekre, milyen frekvenciákat produkál, és mennyire tekinthető kontrollálható hangforrásnak. Az eredmény: a definíciók szerint akár hangszerként is értelmezhető.
Új koncertek