Menopauza

Neo


Zenei stílusDance / Club / DJ
Neo
A magyar elektronikus zenei világ egyik legismertebb zenekarja a '90-es évek közepén alapult meg. Milkovics Mátyás és Moldvai Márk duója az évek során három nagylemezt és számos kislemezt adott ki, melyek bejárták mind a négy égtájat.

Első ismertebb számuk, a The Pink Phanter Theme több, mint húsz országban jelent meg, és egy válogatás lemezen együtt szerepelt a méltán neves Chemical Brothers-szel is. Első albumuk, az Eklektogram 1999 közepén jelent meg. Az instrumentális mellett vokális számok is helyet kaptak a korongon. A duó együtt dolgozott későbbi állandó énekesükkel és szövegírójukkal, Szűcs Krisztiánnal (Heaven Street Seven). Az Eklektogrammot több díjra is jelölték, a hazai szakújságírók „Az év felfedezettje" díjjal ismerték el a formációt. A CD-t 2000-ben módosított tartalommal Dél-Koreában is kiadták. A lemez egyik legismertebb száma a Ranbo 13, melynek klipjét számtalan alkalommal láthatták olvasóink hazai és külföldi zenecsatornákon. Az életre kelő Leninszobrok és az amerikai rajzfilm- valamint akcióhősök harcát ábrázoló videó a MAHASZ „Arany Zsiráf" díját és a los angelesi Clip-Festival második helyezését is elnyerte.

Második nagylemezük pár évvel később, néhány kislemez és remix kiadása után 2002 végén jelent meg a Lo-tech man, Hi-tech world címmel. Ez már teljesen Szűcs Krisztián által írt és énekelt dalokat tartalmazott. A sikertörténet következő nagy állomása Antal Nimród filmjének, a Kontroll filmzenéjének elkészítése volt. A rekord ideig játszott magyar film háttérzenéjéről és speciális hangeffektusairól is a duó gondoskodott. Az együttes a közönséget és a szakmát is megosztó mozinak a sötétebb, depresszívebb oldalát fogta meg, így sejtelmes, távoli világgá varázsolta a földalatti rendszert. A film számos rangos fesztiválon szerepelt, a Cannes-i filmfesztivál Ifjúsági díja mellett elnyerte az Aubagne-i fesztivál fődíját is. A soundtrack megalkotásában számos vendég-zenésszel dolgozott a duó, így későbbi énekes-gitárosaival is.

A zenekar tavaly fordulópontjához érkezett, a duó kettévált. Miután Moldvai Márk önálló produceri karriert választotta, Mátyás folytatta munkásságát a Kontroll énekeseivel, Hodosi Enikővel és Kővári Péterrel, valamint a dobossal, Szűcs Gergővel, akit nem is oly rég, szeptemberben Benedek Tamás váltott fel. Az Neo számos eddig teljesen digitális hangot és dallamot ültetett át klasszikus értelemben vett hangszerekre, így például akusztikus és elektronikus gitárokra, dobokra. A csapat végig koncertezte a 2004-es és a 2005-ös évet.

 

 

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek