New B(R)and


HonlapNem ismert
Zenei stílusJazz/Blues
New B(R)and

Husnullina Regina - ének
Nagy János - zongora
Frankie Látó - hegedű
Kéri Samu - basszusgitár
Nagy Ábel - gitár, zongora
Joubert Flóra - dob

''Lesz ami lesz, de meg KELL kérdeznem'' – gondoltam magamban szerdán, zongoraóra elején, amikor remegő lábakkal, bizonytalan, de reményteli hangon megkérdeztem attól az embertől, aki számomra példakép, és az elérhetetlen profizmust képviseli: ''János, szombaton lesz az első koncertem. Kísérnél zongorán?'' ''Persze, boldogan!'' - felelte, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon.
Így emlékszik vissza Husnullina Regina 2013 márciusára, amikor is Nagy Jánossal megalakult a mára hat tagúra bővült New BŸ(R)and zenekar. Regina éneklését egy ország ismerte meg tavaly a Voice című TV-műsorból, Nagy János zongorázását pedig számtalan korábbi formációja révén (például In Line, Horgas Eszter és Tisza Bea zenekarai, Borbély Műhely, European Mantra, Free Style Chamber Orchestra) az ország jazz-szerető közönsége tartja már régóta becsben.
A New B(R)Ÿand felállása a nevéhez hűen elég újító a tagságot illetően, hiszen a közismert ''öreg rókák'' mellett egészen fiatal tehetségek is helyet kapnak a zenekarban, valamint a női szekcióban találjuk az együttes dobosát is, ami szintén nem egy hétköznapi dolog a jazzben.
Így kerül az Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, Nagy János és a swing-hegedülés hazai nagymestere, Frankie Látó mellé a 97-es, illetve 98-as születésű Nagy Ábel és Kéri Samu, valamint Joubert Flóra, aki többek szerint dobbal együtt született.
Husnullina Regina klasszikus zenei szakon Oroszországban tanult zongorázni, Amerikában üzleti tanulmányokat folytatott, így Budapestre már a Nemzetközi Üzleti Főiskolára jött vissza, és ennek befejezését követően ezen a területen is dolgozott. Két éve vette elő újra komolyabban a muzsikát, s a televíziós műsor még inkább felerősítette a benne munkálkodó ''Voice-ot'': mégiscsak ez az ő pályája, hagyja a biznisz karriert másra.


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/husnullinareginahivatalos
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek