New Idea Society


Zenei stílusEgyéb zene
New Idea Society
A 'name dropping' kifejezést arra szokás használni, amikor egy zenekarban több olyan tag is felbukkan, akik már ismertebb zenekarokban is megfordultak. Az ember nem is gondolná, hogy a teljesen ártatlannak tûnõ New Idea Society név mögött egy olyan zenekar rejtõzik akiknél elkerülhetetlen a tagok elõéletének megemlítése.

A bostoni zenekar ugyanis a Foo Fighterssel Európában és Amerikában turnézó Cave In énekes/gitárosának, illetve az egykori Converge bõgõs, Stephen Brodsky-nak és az Eulcid frontember Mike Law-nak közös zenekara. A két gitáros/énekes már 1999 óta készít közösen felvételeket. A Giants Chair 'The Speech' címû dalának szövege alapján elnevezett projekt 2001-ben már kiadott egy 4 számos EP-t, de az elsõ nagylemez csak most, 2004 végére készült el. A You Are Awake Or Asleep zenei vonalon leginkább Stephen Brodsky szólólemezeihez hasonlítható, azaz inkább akusztikus, singer-songwriter albumról van szó. A különbség fõleg a hangszerelésben rejlik, Brodsky és Law - néhány vendégzenész, így például a dobon kisegítõ Converge-gitáros Kurt Ballou és az Old Man Gloomos Santos Montano idõszakos bevonásával - jó két évig dolgozott az albumon. A végeredmény finom és aprólékosan kidolgozott 10 hibátlan dal, Elliott Smith öngyilkos hajlamok nélkül.

Talán meglepõ produkció ez egy olyan zenésztõl, aki számos ponton kötõdik a bostoni hardcore színtérhez, azon belül is a Converge-hez, de Stephen Brodsky életmûvének legnagyobb hányadát kitevõ Cave In is inkább kísérletezõsebb zenekar hírében áll.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek