Menopauza

NickV


Zenei stílusPop
NickV

Váczi M. Dominik művésznevén NickV énekes, tiktokker egy Pest megyei kisvárosban, Cegléden látta meg a napvilágot. Kisiskolás korában, már korán felfigyeltek hangjára és zenei képességeire a tanítói és tanárai, ezért ének-zene tanára javaslatára 3.osztálytól minden évben részvett a Tiszán innen Dunán túl Népdaléneklési versenyeken. Mindvégig győztes volt serdülőként mind területi, megyei, országos szinteken. Népzenének köszönhetően, egy iskolai éneklő osztályok verseny alkalmával különdíjban részesült, és meghívást kapott a zsűri elnökétől, hogy legyen tagja a helyi hangtársulatnak. A hangtársulatnak köszönhetően ismerkedett meg majdani duett partnerével és legjobb barátjával, aki szintén jól ismert énekes a tiktok közösségi felületen. A hangtársulatban színművészek, színészek csiszolgatták és gyarapították zenei és színész tudását. 2015-2016 között az Egyesült Államokban volt lehetősége tanulni, a Patton Junior High School falain belül, ahol muzikalitásának és zene iránti nyitottságának köszönhetően beválogatták az iskola könnyűzenei kórusába. A kórusban végzett tevékenysége során formálodott zenei érdeklődése, tovább gyarapodott zenei eszköztára, tudása, valamint itt orientálódott a népzene irányából a könnyű zene irányába. Középiskolai évei alatt kezdett el énekes videókat feltölteni a Starmaker internetes karaoke oldalra, majd később a Tiktok megjelenésével elkezdett énekes videókat készíteni, és feltölteni a Tiktok oldalára, ahol azóta is aktívan tevékenykedik. Folyamatosan gyarapodó követői imádják az élő adásokon sugárzó személyiségét, humorát, énekhangját. 

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek