Nikola Parov


Zenei stílusVilágzene
Nikola Parov
A bolgár származású Nikola Parov kifinomult muzikalitással rendelkező, sokoldalú muzsikus, zeneszerző, és producer. Nikola Parov Szófiában, Bulgáriában született 1962-ben. Nagyapja hivatásos muzsikus volt, és ő ismertette meg a balkáni népzenével. Hat évesen tanult meg mandolin-on játszani, majd tíz évesen - nem sokkal azután, hogy a család Budapestre költözött - zongorázni és csellózni kezdett. 1982-ben alig húsz évesen, már hivatásos zenészként megalakította a Zsarátnok együttest. A Zsarátnok balkáni muzsikát játszott, ötvözve a bolgár, a román, a szerb, a horvát, a macedón, az albán, a görög és más népek zenéjét. Az együttesnek 1994-ig négy lemeze jelent meg.

Nikola Parov a 80-as évek elején az ír és kelta népzenével kezdett foglalkozni. Részese lehetett a Michael Flatley nevével fémjelzett Riverdance lemez- és videósorozatának. Magyarországon olyan neves népdalénekesekkel dolgozott együtt, mint Sebestyén Márta vagy Herczku Ágnes.
2000-ben a Magyar Állami Népi Együttes és Sebő Ferenc felkérésére megalkotta a Naplegenda című produkció zenéjét, mely egy dinamikus, a Kárpát-medence tánc- és népzenei kultúráit ötvöző táncszínházi előadás lett. Nikola Parov, aki évekig a Barbaro együttes oszlopos tagja volt, olyan tradicionális hangszerek megszólaltatásának is a mestere lett, mint a buzuki, a kaval és a gadulka.

2002-ben hívta életre Nikola Parov Balkan Syndicate nevű együttesét, mely a hazai etno- és jazz-előadók krémjét foglalkoztatta. A legszebb magyar népdalokat szólaltatták meg modern hangszerelésben. A 2005 óta működő Nikola Parov Quartet-ben a kitűnő énekesnő, Herczku Ágnes mellett Wertetics Szlobodán és Födő Sándor a partnerei. A zenekar repertoárjában a magyar és a bolgár népzene mellett ír dallamok is felcsendülnek. Első albumuk a 2006-ban megjelent Volt nékem szeretőm....
Nikola Parov utazásai során betekintést nyert a világ majdnem minden népének kultúrájába, és zenéjébe, és ezeket a különféle elemeket használja fel saját stílusának kialakításához. Nikola Parov világzenei munkásságát a Soros Alapítvány és a Magyar Tudományos Akadémia is elismeri, valamint a Népművészet Mestere kitüntető címet is magáénak tudhatja.
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


A Szigeten idén fellépő Michael Kiwanuka zenéjét többen ismerik, mint az előadót magát

A Szigeten idén fellépő Michael Kiwanuka zenéjét...

Van az a pillanat, amikor elindul a Hatalmas kis hazugságok* főcíme – és az első hangokkal együtt már meg is borzongtál... A „Cold Little...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Ahol Neked is szól egy dal: exkluzív koncertek a Szegedi Szabadtérin!

Magyarország kedvenc nyári színházi fesztiválja, a 94 éves Szegedi Szabadtéri Játékok kulturális élmények sokaságát nyújtja minden nyáron! Bár a Dóm téri nagyszínpad grandiózus operett- és musical előadásai, az Újszegedi Szabadtéri Színpad szórakoztató vendégjátékai minden színházrajongó számára tartogatnak...

ELMARAD: Annie Lennox szelleme is velünk lesz: EURYTHMICS – Dave Stewart feat. Vanessa Amorossi az Arénában

Dave Stewart, a Eurythmics társalapítója és zenei mozgatórugója nyári turnéja keretén belül – eredetileg 38 nap alatt 19 koncert szerepelt a tervben – 2025. július 29-én a Papp László Budapest Arénában lépett volna fel, de a budapesti – és még pár – állomást kivették a turnéból. (Nem kaptunk magyarázatot, miért.)

Mamma Mia buli a Lupán

A Mamma Mia életérzés lengi át délutántól a Lupát július 26-án, a Strandok Éjszakáján, ahol már reggel 9-től értékes ajándékokat kutathatunk a Beach és a LupaWake területén.

Ha azok a falak mesélni tudnának.... – kiteljesedett a doku az LA-i pop-rock kultúra ikonikus bázisáról

Az „If These Walls Could Rock” egy 2021-es, 20 perces zenés dokumentumfilm volt a legendás Sunset Marquis hotelről, amely az elmúlt 60 évben a rock‐ és popvilág fontos alkotóinak nyaralóhelyévé és „alkotói közösségévé” vált. A film – meglehetősen szűk időtartamban – azt kutatta, miért olyan különleges ez az...
Új koncertek