Noamuthen


Noamuthen
Noamuthen! Hangzott hát el egy szó a bandában, melyben Balázs Regina (Synerella), Kancsár Csaba (Sephyre), Gyügyei Gábor (Grifion), Pásztor András (Dascov) és Verebélyi László (Tedac) együtt zenéltek. Ám nem tartott oly sokáig ez a felállás, mivel a fejlődés, a koncertlehetőségek lebegtek a szemünk előtt, ám Synerella hangja nem illett bele a zenénkbe, ezért kénytelenek voltunk megválni tőle. Énekesnőt és ritmusgitárost kerestünk, sokáig sikertelenül. Ám fordult a kocka, mikor Sephyre és Tedac egy karaoke bulira mentek. Az akkor, még Wigwam néven ismert klubban egy lány a Nightwishtől két számot adott elő. Ő volt Kovács Eszter. Miután elénekelte a számokat, Sephyre megkérdezte tőle, lenne-e kedve egy együttesben énekelni. Eszter (Nelliwynna) kapva kapott az alkalmon. Volt öröm, meg boldogság, összesen két próba elteltéig, amikor aztán megváltunk Esztertől. Nem jártunk sikerrel toborzás terén, csalódottak voltunk. Ám egy júliusi napon, a 2010.-es Rockmaratonon Tedac megkérdezte Mészáros Kornélt (Derin), hogy játszana-e egy fantasy-metal zenekarban. Elfogadta az ajánlatot, így ő lett a ritmusgitárosunk.
2010 őszén, Sephyre-től megvált tőle a zenekar. Derin átvette a szólógitáros-szerepet.
Ismét ritmusgitáros, és énekesnő hiányban szenvedtünk. Sokat kerestünk, majd Tedac rátalált 2 lelkes lányra, Holdampf Helgára és Subitz Zsófiára. Az ő pályafutásuk 3 próba erejéig tartott. (Sajna válogatósak vagyunk). Később Dascov felajánlott egy ritmusgitárost, Zsigmond Tamást (Maernon) aki a második próbájára hivatalosan is tag lett.
Ezek után már csak énekesnőt kerestünk. Rá is találtunk, Fábián Zsófi (Naormiren) képében. Jelenleg új projekten dolgozunk: Két billentyűs… Kelemen Lilla (Ophelia), és Grifion.
Miután túl voltunk két koncerten, közös megegyezés után a zenekar megvált Naormirentől, később, 05.01-én pedig Derintől.
Október 11-én egy rocktogoni koncert előtt Tedac beajánlotta Volkot (ex-Scéal) aki bizonyította, hogy csapattag legyen, így az október 16-i próba után teljes jogú tag lett.
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek