Menopauza

Novák Péter


HonlapNem ismert
Zenei stílusPop/Rock
Novák Péter

Novák Péter magyar színész, énekes, szövegíró, zeneszerző, műsorvezető. Édesanyja Foltin Jolán Kossuth-díjas koreográfus, édesapja Novák Ferenc koreográfus, rendező, etnográfus.

Péter 1970-ben született Budapesten.

1984-1988 között a Cég együttes tagja volt. 1990-1991 között az Aranyláz együttesben játszott.1993-tól a Holló Színház tagja. 1994-ben megalapította a Kimnowak nevű zenekarát, ami a mai napig is létezik. Az együttesnek ő az énekese és a szövegírója is. Számos színházban szerepelt: aBudapesti Operettszínházban és a Budapesti Kamaraszínházban. Az 1999-ben megjelent Keresztes Ildikó Nem tudod elvenni a kedvem... című lemezén a dalok szövegét ő írta. A Megasztár 3 zsűri tagja volt. A Tűnj el című dalban duettet énekelt Ildikóval. Oláh Ibolya "Egy sima, egy fordított" című aranylemezén is a dalok többségét ő írta. Szintén szövegíró volt Rúzsa Magdi 2006-os "Ördögi angyal" című lemezén, valamint a legújabb 2008-as Magdi lemezen (Iránytű) a "Tűz" című dalt ő szerezte és volt a szövegíró is. 2007-től a Beugró műsorvezetője. 

2007. augusztustól a Kultúrpartkulturális portál kreatív igazgatója.

 

 

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek