Omega Diatribe


Zenei stílusMetal
Omega Diatribe

A zenekart Hájer Gergő (ex-SyCo I) és Szathmáry Ákos (ex-Blindfold) alapította 2008-ban. A fő elképzelés az volt, hogy egy szélsőséges, zord, mélyre hangolt metál zenét kreáljanak, poliritmikus elemekkel. Akkoriban Nagy Jeromos ült a doboknál, aki szintén a SyCo I zenekar soraiból volt ismerhető. A trió ebben a formációban ismerkedett a tört ütemekkel és kereste a megfelelő zenésztársakat 2010-ig, amikor a zenekarból kiszállt a dobos, Nagy Jeromos. A helyére a Hordából ismert Metzger Dávid érkezett, második gitáros posztra pedig Császár Attila a Stopytból. A 4-es továbbra is a megfelelő énekest kereste a zenekarba, még névtelenül. 2011-ben a zenekar jó barátja, Schrottner Tamás által megismerték Komáromi Gergelyt, akiben megtalálták a hiányzó láncszemet a zenekarhoz, ekkora született meg az Omega Diatribe. 2012 végén/2013 elején a zenekar 3 demo számot publikált, ami meglepő érdeklődést eredményezett a metál zenét hallgatók körében. 2 év kemény munka eredménye ként 2013. október 21-én megjelent a debütáló nagylemezükIAPETUS címmel. A lemez szerzői kiadásban jelent meg, mely később a francia La Bam Prod. kiadó gondozásába került. A korong munkálatairól tudni kell, hogy a zenekar teljes egészében önállóan készítette el a saját stúdiójukban, ami 515 STUDIO-ként szerepel a köztudatban. A Mix & Masteringért a zenekar gitárosa, Hájer Gergő felelt, míg a borító tervért Metzger Dávid. Az IAPETUS hatására a zenekar egyre nagyobb népszerűségnek örvend külföldön is, Magyarországon pedig a 2. helyezést érte el az év bemutatkozó lemeze kategóriában a HangSúly zenei díj szavazásán. Folyamatos koncertezések után, a zenekar útjai külön válnak Metzger Dávid, dobostól. Az incidens után, mondhatni rögtön lehetősége nyílt a zenekarnak együtt működni az amerikai Kevin Talleyvel, aki a dobsávért felelt a legfrissebb szerzeményükben, a Hydrozoan Periods-ban, ami 2014. június 16-án jelent meg online. A kooperációt folytatta a zenekar az amerikai ütőssel, ami egy friss EP-t eredményezett Február 26.-án 'Abstract Ritual' címmel. Az új korong egy még biztosabb pozíciót biztosított a zenekarnak a magyar metál színtéren. Közben megtalálták a fix dobost is, Kiss Tamás személyében. 2015 nyarán a zenekar aláírt egy szerződést az amerikai Independent Ear Records-szal, akik által a tengerentúlon is elérhetőek a zenekari kiadványok.


Hírek és rajongók
https://facebook.com/omegadiatribe
 
Képtár
  • Omega Diatribe kép 45911
  • Omega Diatribe kép 45912
  • Omega Diatribe kép 45913
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek