Menopauza

Orosz Zoltán


Zenei stílusEgyéb zene
Orosz Zoltán

A harmonika szeretetét édesapjától örökölte, ő volt, aki tehetségére már korán felfigyelt, és az első nyolcbasszusos harmonikát is tőle kapta, négy éves korában.

1977-ben, 14 évesen korengedménnyel felvételt nyert a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába, ahol a harmonika mellett orgonálni is tanult többek között Lehotka Gábortól.

Tizenhárom éves volt, mikor Klingenthalban részt vett egy nemzetközi harmonika-versenyen, játéka már ekkor is csodálattal töltötte el közönségét.

1992-ben alakította meg a Pódium duót Ursu Gábor gitárossal. A repertoárt leginkább fellépéseik állandó mottója, vagyis a „Közismert melódiák harmonikán virtuóz előadásban" jellemzi. Játszanak francia musetteket, német, olasz, orosz, spanyol darabokat, tangókat, de műsorukon a vérpezsdítő dél-amerikai dallamok, ragtimok, és klasszikus zenei átiratok is békésen megférnek egymás mellett.
Még ebben az évben jelent meg az első CD-jük Harmonika fehéren-feketén címmel. A CD-n különböző stílusokban, és szerepkörökben hallható a harmonika, ami mindezt mégis összeköti, az a harmonikás. Ezen a lemezen Brahms V. Magyar tánca, Monti Csárdása, Jacob Gobe Jalousie-a, Malando Ole Guapa-ja, és a skót Gyertyafény keringő (vagyis az Auld Lang Syne) is hallható.

1993-ban, Zoltán közreműködésével megalakult a Budapest Harmonika Trió, amiben két harmonika és egy basszusharmonika szerepel. Az Európa szerte egyedülálló formáció itthon és külföldön egyaránt komoly sikereket arat.

A zenész Szingapúrtól Szibériáig a világ számos pontján koncertezett már, és a finnországi-, dániai harmonikafesztiválok után 1996-ban Bardóczy Attilával - aki az egykori Rock Színház tagja, ma az Operettszínházban énekel - részt vettek Párizsban a Nemzetközi Sanzonversenyen, ahonnan a legjobb külföldi előadónak járó első díjjal tértek haza.

1995-ben jelent meg második CD-je, az Ezerarcú harmonika, amely összeállításában nagyon hasonlít az első CD-re. Viseur: La flambée montalbanaise, Abreu: Tico-tico, Fekete szemek (orosz népdal), Glanzberg-Contet: Padam-padam és Diniciu: Pacsirtája is helyet kapott a lemezen.

1998 óta tagja Zorán zenekarának, több DVD és számos egyéb zenei felvétel közreműködője is: muzsikált Presser Gáborral, Gerendás Péterrel, a Republic és a Bon-Bon együttesekkel, Heilig Gáborral, Balázs Fecóval, Kern Andrással, Hernádi Judittal, a Fiesta és Emil Rulez zenekarokkal.

1998 és 2000 között három éven keresztül folyamatosan megnyerte az Országos Harmonikaversenyt felnőtt profi kategóriában.

2000-ben a Magyar Rádió eMeRTon díj-jal ismerte el Ursu Gábor gitárossal alkotott duójuk zenei tevékenységét.

Orosz Zoltán zenei érdeklődése igen tág határok között mozog. A francia sanzon mindig nagyon közel állt szívéhez, így talán nem csoda, hogy nagyon sok olyan meghívást kapnak, ahol e műfaj örökzölddé vált dallamait, előadóit idézik meg. Visszatérő vendégek a Francia Intézetben, és a Francia Nagykövetségen, ahol már hagyományosan minden évben a Pódium duó játszik a nagykövet által a francia nemzeti ünnep alkalmából rendezett fogadásokon.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Britney Spears nem lép fel többé az Egyesült Államokban

Britney Spears nem lép fel többé az Egyesült Államokban

Az NME vette észre (link a cikkben), hogy Britney Spears egy friss, rejtélyes Instagram-posztban azt írta: soha többé nem kíván az Egyesült...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

10 feldolgozás, ami felülmúlta az eredeti verzióját

Rengeteg feldolgozás-dal van, amit imádunk mindannyian, és tudjuk is, hogy ki az eredeti előadó, de sokszor jobban megszeretjük ezt a változatot, mint az originált.

Gerendai Károly: A Sziget kicsit olyan, mint a Rubik-kocka

A Blikk friss interjújában Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál alapítója és korábbi vezetője beszél arról, hogy nyolc év után ismét átveszi az irányítást a rendezvény fölött, miután a fesztivál jövője tavaly év végén komoly kérdésessé vált.
Új koncertek