Pascal Schumacher


Zenei stílusJazz/Blues
Pascal Schumacher

Umberto Eco egyszer úgy fogalmazott: „A magány is egyfajta szabadság”. Ez az állítás különös értelmet nyer, amikor a luxemburgi Pascal Schumacher áprilisban megjelenő új albumáról, a SOL címűről beszélünk. A vibrafonjátékos és zeneszerző, aki számos kollaborációhoz adta már nevét a kvartettől a szimfonikus zenekarig, nemrégiben fedezte fel a szóló előadásban rejlő szabadságot és a vele járó bölcsességet. „Annyi mindent megtudtam magamról az egyedüllétben, többet, mint gondoltam volna” – fogalmazott. Schumacher kapcsolata a vibrafonnal úgy kezdődött, mint megannyi szerelmi történet: első látásra. „A gyerekkori ütős óráimról emlékszem erre az aranyszínű hangszerre. Ahogy a tanár kilépett a teremből, én már játszottam is rajta” – idézte fel. Akik ismerik a vibrafont, azok számára a hangszer csábereje teljesen érthető: a csillogó lemezek és a lépcsőzetesen növekvő rezonátorcsövek egyszerre fémes és mégis puha hangzást eredményeznek – mindez teljesen éteri.

Azonban ezt az intimitást nem könnyű elérni. A legtöbb ütős hangszernél ugyanis, ahol az ütők közvetítő szerepet játszanak a zenész és a zene között, van némi közvetettség, távolság. „Mindig is féltékeny voltam azokra a csellistákra, akik átölelhetik hangszerüket” – mondja Schumacher, aki hangszer és zenész egybeolvadásának intimitását szólistaként ismerte meg. Ez a pillanat akkor érkezett el, amikor 2018-ban először hívták el egyedül játszani egy salzburgi fesztiválra, ami olyan elemi erejű tapasztalat volt számára, hogy hazatérve nehéz szívvel, de elhagyta korábbi együttesét és rögtön belefogott a szólóalbum megtervezésébe. „Ha szólóban játszol, akkor ténylegesen szembe kell nézned önmagaddal. Az erős pillanatokkal ugyanúgy, ahogy a gyengékkel, amelyek nem feltétlenül jelentik a legrosszabb momentumokat. Van valami nagyon szép ebben a sebezhetőségben – sokszor ez jelenti a legvarázslatosabb zenei kimenetelek kiindulópontját” – vélekedett Schumacher.


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/pascalschumachermusic/
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek