Passed


HonlapNem ismert
Zenei stílusEgyéb zene
Passed

A Passed (amerikai kiejtés: [pæ'zd], angol kiejtés: [pɑzd]) 2014 nyarán alakult magyar, elektronikus popzenét játszó együttes, mely Mesmerize című számával bejutott A Dal (2015) televíziós műsorba. A 2015. január 24-én tartott első elődöntőn a 10 induló közül a négytagú zsűri és a nézők szavazatai alapján ők kapták a legmagasabb pontszámot (43-at), így továbbjutottak a középdöntőbe. Később ugyanennyi ponttal a döntőbe is bejutottak.

Az együttes első kislemeze 2015 júniusában jelent meg. Erről az On The Grind című számot játsszák a rádiók.

2016-ban bekerültek a Nagyszínpad! nevű tehetségmutató versenybe.

Dorottya és Fanni 2017 nyarán Hongkongba utaztak a 13. Hárfa Világkongresszusra. Itt interjút készítettek többek között Sylvain Blassellel, Deborah Henson-Conanttal, Xavier de Maistre-rel, Isabelle Morettivel, Alfredo Rolando Ortizzal, Florence Sitrukkal és Park Stickneyvel. Leventével közösen vágták a videókat és HarpFlash néven publikálták őket egy videómegosztón.

2018 májusában megjelent az első magyar nyelvű daluk, a Csak Téged.


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/teampassed/
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek