Pataj Jazz Quintet


HonlapNem ismert
Zenei stílusJazz/Blues
Pataj Jazz Quintet

Pataj György - zongora
Fekete-Kovács Kornél - trombita
Zana Zoltán - szaxofon
Oláh Péter - nagybőgő
Lakatos Pecek András - dob

A zenekarvezető Pataj György másfél évtizede megszerzett jazztanszakos diplomáját követően itthoni és külföldi tehetségkutató versenyeken ért el rangos helyezéseket, például Krakkóban, a fiatal nemzetközi jazz-zenekarok versenyén szólistaként különdíjat kapott.
Az évek során olyan neves hazai muzsikusokkal játszott, mint Pege Aladár, Kőszegi Imre, Babos Gyula, illetve felbomlásáig a Cotton Club Singers zongoristája volt. Közel tíz éves big bandes tapasztalata mellett jelenlegi munkájában a Szűcs Gabriellával létrehozott duója (Piano Songs-projekt), illetve saját zenekara élvez prioritást.
Az együttes 2009-ben alakult meg, majd számos tagcserét követően forrott ki a jelenlegi felállás, amelyben a hazai jazzélet prominens muzsikusai verbuválódtak össze.
A formáció leginkább a 60-as, 70-es évek hard-bop műfaját népszerűsíti, ami lassan kuriózumnak számít a jelenlegi itthoni zenei palettán, hiszen mára ez az irányzat kezd feledésbe merülni.
A kvintett hangzásában hűen tükrözi az említett időszak kiemelkedő együtteseinek világát, mint például a Miles Davis, az Art Blakey, a Freddie Hubbard, vagy a McCoy Tyner vezette zenekarokét.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Zene füleinknek: 20 év alatt megduplázódott a hangszeren játszók száma

Zene füleinknek: 20 év alatt megduplázódott a...

Húsz év alatt közel megduplázódott azoknak a száma Magyarországon, akik legalább alapszinten meg tudnak szólaltatni egy hangszert: a 2006-os 8...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Pendulum, Purple Disco Machine, Dub FX: világsztárok terítik le a strandtörölközőjüket a Balaton partján

A STRAND Fesztivál idén két, azonos méretű és felszereltségű nagyszínpadot épít Zamárdiban. Arról, hogy mit tartogat a nyitónap*, egyelőre még titkolóznak a szervezők, de az már biztos, hogy az egyik nagyszínpadra Timmy Trumpetet és Purple Disco Machine-t, a másikra pedig Majkát igazolták le – de hamarosan a teljes programra...

Isaac Levi vezeti fel Tori Amos budapesti koncertjét

Ahogy arról már beszámoltunk (link a cikk végén), május 3-án az Erkel Színházban lép fel Tori Amos, aki a legújabb albumát hozza el Budapestre (ez a link is a cikk végén). A koncertet Isaac Levi nyitja meg.
Új koncertek